Már lassan 6 hete, hogy nem írtam egy épkézláb mondatot, igaz volt egy próbálkozás amit most találtam meg piszkozatként... azt hiszem ez a mondat jellemzi is a kimaradt időszakot.
Negatív, pozitív dolgok történtek velem, másokkal is...
Mint egy zombi vagy strucc csak teltek velem a napok, itt- ott egy történés, de már rájöttem, hogy egy dologra koncentráltam agyilag: a pénzre, házra... Már egy ideje csak ez foglalkoztat, hogy mennyi pénzt tudok gyűjteni ennyi és ennyi idő alatt, hogy hitelt tudjunk felvenni egy családi házra!!! És minő felfedezés rájöttem, hogy lekorlátozom saját magam, az életem és lehet csak egy délibábot kergetek... most érzem, hogy a 30 évnek súlya van, mert társadalmilag, erkölcsileg elvárások vannak... házasság, házé, gyerek és valahol elveszünk mi ott valahol. Úgy mint egy gyermek csak akarom, szeretném de 20-25 ami lehet jó, rossz, válságos, együtt, egyedül, oly sok idő.
Olyan mintha két énem lenne, egyik jönni-menni világban, másik meg hogy le kell nyugodni és nemcsak tervezni, alakítani a jövőnket, státuszunkat. Csak hát nehogy időközben valami nagyon leülepedjen és romlani kezdjen:( mint oly sokaknál...
Én bízok és szeretek, de ha elindulunk egy úton megmaradunk e mindketten ott??? Nem hagyjuk e cserben egymást???
