Pontosabban 11hét3naposak vagyunk. És 60 kiló.
Hát történt pár rossz dolog az elmúlt hetekben. Már kétszer megfordultunk a klinikán. Első alkalomkor barnázás miatt mentünk, a doki utrogestant írt fel és pihenést. Aztán jött egy majdnem 3 napos full hasmenésem. Múlt héten meg már piros kisebb vérzésem volt. Szerencsére görcs semmi. Ez persze első trimeszterben előfordul sok terhességnél és hát van, hogy semmi baj, van hogy igen nagy a baj. Babóca jól volt, rendesen vert a kis szíve, tehát valami más. És ilyenkor vannak bajban a kismamák, mert nagyrészében nem tudják megállapítani. Protokoll szerint utro szedését és fekvést írnak elő a dokik. És hát vagy bejön vagy nem. Sajnos nemhiába a 12 hét csupa kérdőjel, természetesen utána is előfordulhat, hogy a baba elmegy, de azért az már sokkal ritkább. Ahogy megfogant az emberben egy ilyen pici élet csupa aggódás, félelem és csak stációk vannak mikor egy anya lenyugszik, de amúgy már csupa aggódalom az élet, mert soha semmi sem biztos.
És ők a legfontosabbak. Szóval most reménykedem, hogy 11-ik hét talán talán megússzuk és tovább fejlődik, erősödik a babám a pocakomban.
A héten labor vizsgálat, jövő héten meg a 12 hetes genetikai ultrahang amitől szintén félek, de már nagyon várom. Igazából nem bánnám, ha most ez az év kicsit gyorsabban telne, hogy karomban tartsam egészséges második gyermekem. Még mindig picit idegen a gondolat, hiszen van egy ösztönös félelem ami meggátol benne, hogy teljesen átadjam magam a totális érzésnek meg Szonja miatt is kicsit más. Most még ő élvez prioritást, rá figyelek ezerrel... és várom hogy teljen az idő. Fogalmam sincs milyen mikor két kisembert imádsz ezerrel, de tudom ez majd adja magát. Az ember szívében a szeretet nem feleződik hanem duplázódik ilyenkor.
Amúgy mentálisan is kicsit nehezebb időszak, még így is hogy Szonja délelőttönként bölcsizik, néha úgy érzem, hogy robot vagyok. Ugyanaz minden nap. Kapcsolatunk Danival sem a legeslegjobb, de ez is általános... tehát az a kapcsolat ami gyerekvállalás előtt sem volt a legjobb passzban, az utána még annyira sem lesz jó. 2-ik gyereknél meg gyakori a válás vagy csak szimplán elhidegülés, mert annyi apró oka van. Nagyon sok türelem és empátia kell ilyenkor a másik félhez. Mert a gyerek, gyerekek élveznek prioritást egy anya szemében, aztán önmaga, aztán a férj... és ezt sok férfi lenyeli vagy nem. Ez most csak úgy szimplán idevetettem, mert ez eléggé általános, de nem örökérvényű.
Egy kapcsolat amúgy is mindig libikóka és gyakran van kisebb-nagyobb elhidegülés és visszatalálás.
Az építkezés, felújítás, gyerekvállalás mind tetézi ezt. Ilyenkor jó ha tovább lát az ember a szeménél, fülénél. És nem csak azt látja és hallja meg amit akar. Örök igazság, hogy két félből áll egy pár és mindegyik tehet a maga módján, hogy a kapcsolat ott tart ahol tart.
Viszont a gyermektelen időket jól ki kell élvezni amíg lehet. Utazni és szórakozni kell előtte, hogy legyen miből táplálkozni. Nem hiszem, hogy egy dolog teheti boldoggá az embert... ez komplex dolog. Egy gyerek nem váltja meg a világot, ahogy a pénz sem vagy csak szimplán az élmények sem... de az embernek van egy útja amit meg kell töltsön mindennel ami hozzásegíti, hogy teljessé váljon. Én most kicsit megakadtam, úgy érzem megint elveszítem önmagam egy időre. Szonja mellett egy másik életke felelőse lettem. Tetteimet, napjaimat ez befolyásolja és én teljesen háttérbe szorultam. És ennek már lassan 2,5 éve. Ez nehéz még akkor is ha tudod, hogy átmeneti. Gondolkodtam pszichológuson amúgy... nem azért, mert olyan nagy baj lenne, hanem megelőzésképp, megnyugtatásképp, fejlődésképp. De most ott a jogsi ami elsődleges így nem tudom, hogy anyagilag ezt még megengedhetném magamnak. Amúgy is anyagilag kicsit szűkős az évünk, nehezen tudunk gyed mellett boldogulni. A hiányzó összeg nagyon hiányzik.
Ezért is várom már, hogy hűvösebb legyen mivel a nyári ruháim nagy része szűkös hiszen nagy része még Szonja előtti korszakból van. És hát formátlannak érzem magam bennük a plusz kilókkal. Új nyári rucikra meg nem akartam költeni. Tudom, hogy telten és kismamaként is lehet szuper csinosan öltözködni, csak meg kell találni és vásárolni hozzá a megfelelő ruhadarabokat. De azért jó lesz a mindent eltakaró farmer és kabát...
Nagyrészt fiúnak gondolom, de igazából még mindig kislányt szeretnék már csak praktikai szempontból is... meg amúgy egy fiú más. Látom Pistinél, hogy mennyire másképp viselkedik... ő kicsit durvább és néha elég erősen meglöki Szonját meg hát domináns is. És persze értem én, hogy ilyenkor a szülőnek is jobb érzés, hogy a fiú erős, életrevaló, csintalan és nem nyámnyila és ezt én fogalmam sincs hogy oldanám meg okosan. Pisti anyukája próbál rászólni, de nem érzi igazából problémának és igen én már nem tudom visszafogni magam és többször rászólok én is mivel Szonját védem. Ha rosszul esik ha nem az anyukának. Amúgy cuki a Pisti csak néha olyan mint egy tank. Az én elvem az, hogy már ebben a korban meg kell tanítani a gyerekeket a gyengébbek védelmére, a fiúkat arra, hogy tiszteljék a lányokat. Az én lányommal egy fiú, férfi se bunkóskodjon és erősködjön. De mivel lányom van ezt az oldalt látom. Ezért is gondolom, hogy egy fiú más. Vagy ahogy a cicájukhoz viszonyul Pisti, szereti, de néha szinte kínozza szegény macskát ahogy megfogja... Szonjánál is voltak kisebb korában erősebb fogások Keikó felé de folyamatosan mutattam neki, hogy simogatni kell. És leszokott róla. Érdekesmód Pistiéknél inkább az apjánál látom az erősebb megnyilvánulást, hogy fegyelmezze mint az anyukától... mondjuk ő lehet unja már, hogy folyamatosan egrecírozza a fiát vagy lehet csak mégis jólesik neki az erős fiú képe. Nem tudom.
Engem nagyon zavarna az biztos, ha a fiamban vadabb reakciókat látnék. Számomra egy ideális világban egy ideális férfi (és hát mi ha nem az egy fiú az anyjának) nyugodt, szerény, laza, gyengéd, figyelmes és erős. Persze Pisti csak példaként hoztam fel valószínűleg változni fog idővel...
