A gyerek szobája

Van egy mondás... nem volt gyerekszobája :) hát szerintem az én generációm nagy részének nem volt attól még illemtudó felnőttek lettünk. Talán az utolsó generáció akik ugyan féltünk a felnőttektől, ugyanakkor tiszteltük is és ez egész életünkben végig kísér minket. Mai gyerekek szabadabb nevelést kapnak, többrétegű jogaik vannak ami egyrészt jó, de lássuk be vannak hátulütői! Az én fixem az, hogy egy gyereket nevelni kell és nem lehet megengedni mindent amit ő akar. Irreális elvárás és nagy öngól a szülőkre nézve és a gyerekre is aki majd egyszer felnőtt lesz és bizony a felnőtt élet nem arról szól, hogy minden az ölünkbe pottyan. Nehéz itt lavírozni, mert ugye ott van a legszeretettebb lény viszont a nevelés néha arról szól, hogy meg kell reguláznod a csemetét, hogy értse meg ezt nem szabad vagy mert nem illik vagy mert fájdalmat okoz másnak vagy magának.
Most mikor Pesten voltunk a játszóházban egy pici fiú párszor rálegyintett Szonja fejére. Természetesen az anyai ösztön rögtön működésbe indult ahogy a pici fiú apjánál is. De mit tudj kezdeni egy dacoló, fáradt, hisztis 2 évessel?! Mivel Szonja nem sírt, persze mondtam semmi gond ez előfordul. És a barátaim szerint ez nagyon gyakori, hogy a gyerekek püfölik egymást. És lehet Szonja is azt fogja csinálni ha valami nem fog neki tetszeni. Úgy gondolom ezt minden helyzetben éreztetni kell már ilyen kicsi korban is, hogy ezt nagyon nem szabad. Otthon is és a közösségi térben is. Akár büntetéssel is ami persze nem testi fenyítés isten ments csak az, hogy érezze a gyerek a tettei súlyát. Én folyamatosan tanítom Szonját, hogy a cicát simogatjuk nem csapjuk és tényleg fejlődött. Eleinte szegény cicákat nem érezve a súlyát orbitálisan nyúzta, tépte volna míg 100xor elmondva neki most már megtanulta simogatni őket. Ha nem mutatod meg neki az alapértékeket sajnos sehonnan sem fogja tudni. Nagyon sok panasz van oviban, suliban hogy ki kit fenyít. Egyik diák a másikat, tanár a diákot vagy épp fordítva és fene tudja, hogy kilehet e deríteni, hogy ki kezdte, ki a hibás... ilyenkor nagyon fontos, hogy igazságos legyen a szülő, tanár és nem elfogult. Maximálisan fellépnék ha Szonja terrorizálna valakit és persze akkor is ha őt. Ehhez az is kell, hogy az őszinteség és a teljes bizalom meglegyen gyerek és szülők között. Ilyenkor ezen gondolkodva mindig ráeszmélek mennyire felelősségteljes a gyerek(ek) vállalása és míg eleinte próbálod minnél profibban életben tartani ahogy nyílik a személyisége próbálnád minnél jobban terelgetni, hogy jó legyen ez mindenkinek. A társadalomnak is ahol majd egyszer ő önállóan létezni fog, részese lesz.
Ez természetesen egyénfüggő kinél mi a jó, helyes, megengedett de szerintem van egy egyetemes viselkedésforma amit követve rosszat semmiképp nem teszel. Szeretni maximálisan és következetesen, tudatosan egyengetni az útjukat az értékekre, tiszteletre megtanítva. Persze minden gyerek egy külön személyiség így a legjobb ha egy kooperáció jön létre és a gyerek egyéniségével, vérmérsékletével hasonló a szülőhöz. Itt lép be a genetika, de én hiszem hogy egy gyereket igenis lehet és kell formálni jó irányba!

Visszatérve a gyerekszobára... Szonja szobája most leginkább egy óvodai jászószobára emlékeztet kíváltképp mikor minden egyes játékát szerteszórja. Esténként próbálom rávenni, hogy rendet csináljunk de ő még nem érti... általában amit visszapakolok ő újra kipakolja. De akkor is rá kell vezessem, hogy rendet kell néha tenni, mert hát igaz teljesen életszerű, hogy egy gyerekszobában felfordulás van napközben, de a nap végén mindent a helyére kell rakni. Szóval nálunk ez folyik, sok örökölt játékunk van és persze kapott is újakat. Én inkább könyveket veszek neki, mert korához igazodva szerintem elég a játéka hiszen megfigyelve nem a játékmennyiségen múlik a gyerek jó napja hiszen a szülő általános elgondolásának fittyet hányva ők nem úgy értékelik főleg még ebben a korban. Szonja játszik sokat, beszél is a játékaihoz szóval örülök, hogy sok dolgot megörököltünk és nem kellett minden egyes dolgot megvennünk. 

Természetesen az én gyerekszobai vágyálmom megvan a fejemben, de még várok vele mert egyrészt mindig korához kell igazodni, másrészt ne felejtsük el egy gyerekszoba berendezése ugyanannyi anyagi költséggel jár mint egy felnőtté csak mondjuk gyakrabban változik. 

Pl. most van egy műanyag konyhája amit megörökölt, de én szeretnék neki egy Ikea konyhát ami 3 éves kortól ajánlott. Most tényleg pici hozzá :D alig éri fel. Meg majd több bútort lecserélni. 

Most legutóbbik ikeás kiruccanásunkon vettem neki asztalt két székkel (még nincs itthon majd a nővérem elhozza) azért nem a drágábbat, mert most még mindent összefog firkálni, gyurmázni. Egy gyerek keze nem simogatja a bútorokat hanem kemény kiképzésnek veti alá. Nagyon jó pinterestes diy ötleteket láttam ami feldobta ezt az egyszerű kis bútort.

Véleményem szerint egy gyerekszoba akkor jó, ha maximálisan használják és nem katalóguskép. Így úgy gondolom nem úgy kell gondolkodni ahogy mi felnőttek választunk magunknak hanem igazodni korához és a szülők pénztárcájához természetesen. Vettem neki egy másodlagos etetőszéket is amit majd kint a teraszon vagy ha utazunk használjuk. Meg pár játékot is. 

Meg ezek vannak tervbe véve... ha lecseréljük a rácsos ágyat ami még nem most fog bekövetkezni, mert az ő méretéhez még egy idieig kompatibilis marad a mostani. Még azt nem tudtam eldönteni melyik is legyen... persze meg még sok ezer kisebb dolog is kellene...

Heti szemle

Hét elején a deszki csoportban felütötte a fejét egy bejegyzés, hogy egy bizonyos P. Tamás nevű bűnöző garázdálkodik a faluban nyomkövetővel a lábán és aki az elmúlt évek alatt milliókat csalt ki számos ember zsebéből. A legtöbb áldozat nő de van férfi vádló is akinek több százezerrel tartozik. Állítólagosan ide jött a barátnőjéhez akitől elvileg szintén kicsalt több millió forintot. Úgyhogy most lázban tartja a falut, hogy milyen elvetemült ember keveredett közénk. Megjegyzem, hogy nekem olyan hihetetlen ez, bár én rövid ideig voltam többszörös milliomos, de az biztos, hogy az évek alatt összekuporgatott pénzemet ilyen nagy összegben senki fiának nem adtam volna oda. Még papírral sem nemhogy papír nélkül. És ez az ember több nőt is átvert mézesmázos meg miegymás modorával, viselkedésével. Nem akarom az áldozatokat hibáztatni, de annyira ésszerűtlen volt ez a lépés részükről, de az is tény nem voltam ilyen helyzetben. 

Dani egyik távoli rokona pl. soha életében nem dolgozott, mert a barátnői tartották el. Mikor pillanatnyilag nem volt neki akkor a szülei. És intelligens, tanult és nem mellesleg nem idős vagy ronda nők, legutóbbi pl. nemzetközi jog szakembere... és a férfiú nagyon ügyesen elvezeti a háztartást. Természetesen ez össze nem hasonlítható a fenti esettel hiszen ez egy egyezmény tagjai ahol mindenki tudja mit tesz be a másik és mit vesz el. Ezek a férfiak valószínüleg mesterei valaminek és körültekintően választanak és felépítik magukat a kapcsolatban. A szerelem meg vak. Gondolom nagyon sok férfi jelentkezhetne, hogy bizonyos nők kihasználják anyagilag és az már nem hírértékű, de fordított esetben mindenképp. Egyrészt sajnálják az áldozatot másrészt furcsán tekintenek rá. Nem tudom lehet csupán egy tényleges csak üzleti megegyezés volt közöttük, de akkor tényleg az áldozat hibája is, hogy egy idegenben így megbízott és akármilyen jól jövedelmező beruházással kecsegtet én oda nem adnám a pénzem papír nélkül. Hiszen ezt még bízonyitani is nehéz.

Sajnos valljuk be bizonyos kor felett egy nő teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet érzelmek terén. Huszonévesen könnyű válogatni, de sajnos a negyvenhez közel sokszor meg kell alkudni. És nagyon szerencsés aki ilyenkor találja meg álmai lovagját. Bár igaz, hogy a mai 40 a valamikor 30, de sajnos a biológiai óra ketyeg. A férfiaknál is csak ők könnyebben veszik. Nemrég beszéltük Danival, hogy mennyire nehéz lehet már ebben a korban ismerkedni és megállapodni. Már tele vagyunk minden sajátos tulajdonsággal, van múltunk annak minden hozadékával. És kevés a negyven feletti királylány vagy királyfi valljuk be. És magyarázod ilyenkor, hogy ez a férfi nem érdemel meg téged, de ez általában süket fülekre talál. Tudatosan nem lehet általában az emberekre hatni úgyis mindenki azt csinálja amit akar. Felnőtt emberek vagyunk a szívatás az élet járadéka. De belegondolva, hogy lányom van és hogy valami istenverte férfi egyed kiakarná használni őt érzelmileg vagy más szinten egyből kitörne belőlem az anyaoroszlán. Minimum kikaparnám a szemét. 

Én bizalmatlan vagyok a férfiakkal szemben, sokkal önzőbbek és egoistábbak minden téren mint  a nők. Hajlamosabbak az ösztöneik után menni és lelkiismeretfurdalás nélkül. Egy nőnek mondom általában sokkal fontosabb a család, a gyerek, a hűség fogalma. Talán mert lelkiekben erősebbek vagyunk. Én tényleg nőpárti vagyok sőt enyhén feminista. Nem mellesleg szerintem ezért is van viszonylagos béke a világban, mert egyre több a nő a legfelsőbb poziciókban is. Akiknek agyában, vérében nem a tesztoszteron dübörög. 

Szóval remélhetőleg lecsukják az illetőt és nem szedi tovább az áldozatait, főleg hogy már eléggé hírhedt lett. Igaz elég későn. De addig is kapjuk a szinte mindennapos bejegyzéseket a csoportban az ügyről. Sajnálom szegény nőt, nemcsak a pénz miatt, hanem hogy most csak erről szólhat az élete, hogy próbálja összeszedni magát és valamelyes igazságot kikényszeríteni. Gondolom ezzel a megoldatlan üggyel kel és fekszik. 

Februári kiruccanások

Temesvár után Budapest. 

Nálam a gondolat mindig tett követi, nem mindig egyértelműen és azonnal, de szerintem nagyjából amire vágyom azt meg is közelítem. Kamaszkori introvertált személyiségből elkezdtem az évek folyamán extrovertálttá válni, mert erre van igényem. Az introvertáltság nem negatív beállítás, de tény az élet nem arra való, hogy magunkban töltsük. Sokminden hozadéka lehet ennek a típusjegynek, a depresszióra hajlam is. Sok posztomban írtam, hogy a világban az emberek elidegenednek egymástól, mert ott van számukra a sok kütyü ami pótolja az igazi élő kapcsolatot. Vagy telefonon lógunk, vagy neten, közösségi oldalakon. Ami nem is probléma, ezek nélkül nem is igazán lehet illeszkedni már a mai világban, de van neki számos árnyoldala. Persze tudatosan lehet mindent kezelni. 

Muszáj volt ki-rándulnom innen. Kezdtek beszürkülni a hétköznapok, így miután lebeszéltük az időpontot Jolival már mentünk is. És vonattal mint mindig. Én szeretem a vonatozást, ha egyedül lennék jobban is élvezném mint a kocsikázást a pályán, egyedül a csomagok meg mikor leszállsz okoz kis gondot. Főleg gyerekkel. Viszont a gyerek is jobban élvezi a vonaton utazást mint az autóban ücsörgést egyhelyben, mer ott leginkább alszik. Mondjuk az meg nekem kényelmes. Azt hiszem ezt jó váltogatni így a legjobb mindenkinek. Sok kedves ember létezik akik nagyon segítőkészek ha kisgyerekes anyukát látnak. És ritka az is akiket nem mosolyogtat meg egy pici lány közeledési szándéka. Egy pici gyermek olyan mint egy kutyakölyök látványa, boldogságfaktorokat nyit meg az emberben. Szóval, még ha fárasztó is én nagyon élvezem ezt a szeged-pest vonatozást. Menet egy 3 éves kislány apukájával is jót beszélgettünk míg a gyerekek próbáltak egymással kezdeni valamit. 

Mindig az jön, hogy Pesten, mert életem nagy részét ott töltöttem, de igazából most Budán vendégeskedünk. És teljesen más érzés. Gyalog mindenhová. Szinte. Annyira jó élmény ilyen közel lenni a belvároshoz és mégsem a kör közepén. Joli jóvoltából nekünk minden kiruccanásunk egy nagyon nagyon jó élmény. Teljes otthonossági érzés fog el, ha megérkezünk. Ő régi régi barát és az az igazi, mert hát a baráti kapcsolatokban is van igazi és van kémia ám. Természetesen minden barátommal egy nagy öröm találkozni. Én nem tudom eléggé kifejezni mennyire feltölt engem ez a pár nap, hogy láthatom őket és velük vagyok. Ha vannak az embernek rossz pillanatai ezek mind egyensúlyban hozzák.

Természetesen itt is alakul a barátság anyukákkal. Timivel már eléggé jól egymáshoz közeledtünk, de persze így hogy van gyerek ezek a barátságok mégsem olyanok. Első a gyerek, a család... és gondolom az új barátságok ennek tükrében alakulnak. De nagyon jólelkű ember ő is és nekem ez fontos. Nagyon segítőkész és eléggé laza is. Igaz jóval fiatalabb nálam. A másik jó hír egy anyuka akinek eladtam annó rucikat, és irtó szimpatikus volt megtalált az instán és kiderült, hogy gyógymasszőr így érzem, hogy mélyülni fog a kapcsolatunk. Tényleg létezik kémia. 

Ahogy tegnap kifejtettük a lányokkal a klub után, hogy bizonyos csillagjegyű barátok jobban bevonzzák egymást.  Legalábbis nálam tuti. Pl tegnapi sütis, kávézós szeánszukkon is kiderült a kos, skorpió, oroszlán... úgy látszik az erős személyiségű embereket vonzom be. Timi kos, ők egyszerűen vonzódnak hozzám, a skorpiókat is bevonzom valamilyen szinten. Gyerekkori barátnőim vagy oroszlánok vagy vízöntő volt. Nem túl változatos körülöttem a csillagjegyi paletta. Kivéve Szonját. A pici Bak. Persze lehet ennek semmi jelentősége. Minden csak véletlen.

Imádtam látni Szonját az én barátaim közt. Olyan sokat fejlődik ezekben a napokban hiszen folyamatosan inger éri őt. Teljesen elfogult vagyok velem mint minden anyuka a sajátjával. Olyan jól tud alkalmazkodni és igen szerintem hasznos, hogy már ilyen fiatalon hozom, viszem. Nagyon szeretném őt is kalandvágyónak látni, jó kapcsolatteremtőnek, lazának és nem sznobkodónak. Legyen egy nyitott, életrevaló, barátságos személyiség. Ismerje meg ezeket az értékeket. Igaz ez nekem gyerekkoromból is jön, anyúm mai énét meghazudtolva jött-ment és vitt magával. Akár csak kávézni a barátnővel. És én irtó jól éreztem magam. Biztosan ezért is épültem így fel ilyennek, van miből merítsek. Persze volt bezárkózási időszakom, jó hosszú főleg kamaszként, de mert nem találtam a helyem, de a barátaim akkor is körülöttem voltak mindig. Azt hiszem én még soha nem voltam egyedül!!! 
Érdekes volt látni, hogy a pár nap felnőttekkel, élményekkel teli napok után a klubban a kis "pisisek" közt Szonja már unatkozott. Nem volt kivel játszodjon, hiszen ezek a babák még nagyon picik most tanulják a felülést, mászást. Szonja meg irtó jól érezte magát pl. budai könyvesboltban ahol van játszósarok a nagyobb gyerekek közt. Teljesen beintegrálódott. Úgyhogy keresnem kell egy másik játszóházszerűséget ahová elmegyünk. Ezek a klubok viszont nekem is jót tesznek. Teázunk, beszélgetünk, sok hasznos itteni infót megtudunk egymástól. Véletlen vagy nem de érdekes módon egyikünk sem itteni születésű. Ez biztos nem véletlen.

Megtaláltam leegyszerűsitve az életfilozófiám. LAGOM és vele együtt a FIKA. Ez én vagyok már jó ideje, hiszen erre törekszema mindennapokban. Lelkiismeretesség, becsületesség, és a pont jóra törekvés. Se nem kevés, se nem sok. A pont jó. Minden napban megtalálni a pont jó pillanatot. Meg úgy az életben. A svédek meg úgy általában az északiak mindig is tudtak valamit. Olyan országok polgárai ahol az időjárás kemény depresszióra hajlamosíthatnák őket, de ők mégis évtizedek óta a legboldogabbnak vallják magukat. Szinte versenyeznek. És jól áll nekik. Én teljesen az ő életvitelüket szeretem megvalósítani természetesen az én kis magyar mikrókörnyezetem lehetőségeimhez mérten. 

Memóriagondok és egyéb gondok is

Már biztos volt témám. Alapvető félelmem, hogy memóriaromlásom van és már jópár éve kísért. Hozzáteszem már itt az elején, hogy indokoltan. Kiindulva nagyanyám esetéből, a genetika sem felejt, de persze nekem nem lenne elég ennyi, hiszen attól, hogy még valamelyik ősöm szenvedett valamilyen betegségben nekem nem muszáj megörökölnöm pl. apám alkoholizmusát sem örököltem... de sajnos minden jel szerint diagnosztizálható, hogy korai memóriaromlásom van. Sosem volt kítűnő ez a képességem, tehát nem egy gyors romlás ez, hanem inkább gyengülés. Emlékszem általánosban, két barátnőm a legjobb tanulók között volt és fogalmam sincs mikor áldoztak erre időt hiszen minden délutától estig együtt lógtunk. De nekik elég volt egyszer-kétszer átolvasni, nekem meg mivel magolni nem tudtam így időt kellett volna szánjak olyasmire ami nem érdekelt, mert a felszínes átolvasás semmi nyomot nem hagyott bennem. Ez volt a gimiben is. Memóriám nem volt a gyors tanuláshoz, seggem és akaraterőm meg az alapos ismeretek elsajátításához. Így maradtam közép alatt, közép felett, mikor hogy...

A főiskolán már jobban tudatában voltam e gyengeségemnek. Hogy az olvasottak átfolynak az agyamon, mert túl sok információt kell elsajátítani túl rövid idő alatt. Egy estin tett érettségi vagy levelezőn folytatott felsőbb tanulmányok messze nem olyan alaposak mint ami normál tempóban folyik. Szerintem a magyar tanítási módszer még így is katasztrófa. Gépekként kezelik a gyerekek, fiatalok agyát. És aki nem kitartó magolni vagy elég időt szánni a tanulásra az frusztrált lesz és motiválatlan. 

Amióta szültem és ingerszegényebb a napjaim szerintem határozottan rosszabbodott ez. Amúgy lehet ezt a pillanatnyi memóriaingadozást minden anyuka átéli ebben az időszakban. Mivel az agyat dolgoztatni kell. Ezért is javasolják az idősebbeknek a keresztrejtvényt, a logikai játékokat, a nyelvtanulást. Egyszerűen rémísztő gondolat, hogy az ember élete végére visszatér a kiindulási ponthoz. Nullázódik az ismerete a dolgokról, az emberekről, magáról. Törlődik minden. Talán ezért is minden idegsejtem kiakarja használni az időt, hogy a jelenben éljek és legyenek emlékeim. Mert félek, hogy a távoli jövőben nekem ez luxus lesz. Azon a szinten vagyok, hogy felejtek el szavakat pl. szinonimákat, neveket és bízonyithatóan  szétszórtabb vagyok. Mondjuk nem tudom, hogy ez ragályos, de Daninál is megfigyelhető... azért remélhetőleg Szonját nem sújtja annyira a sors, hogy két demenciában szenvedő szűlőt kapjon ki. Mivel 40 éves leszek idén, az imádott pici lányom meg 1 éves múlt igenis figyelnem kell a testi, agyi, lelki dolgaimra. Felelőtlenség lenne nem foglalkoznom magam egészségével hiszen fel kell még nevelnem és támogatnom. Mivel ez egy irtó lassú lefolyású betegség és bár nincs gyógymód igenis karban lehet tartani. Sokat olvastam róla. Nagyon sokan sajnos nem foglalkoznak a tünetekkel időben, ami még szomorúbb, hogy titkolják és mire diagnózis állítanak fel már igen előrehaladott. A magyar ember általánosságban nagyon egészségtelenül él és beteges. Fizikálisan és mentálisan is. Köztudatba nehezen akar gyökeret verni a megelőzés, nem figyelnek a jelekre, holott legtöbb esetben az öregkorunkban elért betegségek megelőzhetőek lennének vagy jobban szinten tarthatóak. Kezdve a maga vérnyomás, cukorbetegség, elhízás, érelmeszesedés...
Dani pl biztosan megelőlegezi magának a korai leépülést és nem tudok hatni rá...dohányzás, egész napos ülő munka, stressz, mozgásszegény életmód, alkohol. Egyedül az étkezésre figyel akaratlanul is. Mivel húst, nem eszik, édességet sem nagyon helyette sok gyümölcs és zöldség... felfokozott stresszgócok vannak benne, amelyek nagyon gyorsan, bármilyen ingerre kitörnek. Kezdve a mindennapos vezetéstől a munkahelyi problémák, félelmei és miegymás. Nincs hol kiengedje a gőzt és nem is akarja tudomásul venni, hogy ez hosszú távon mérgező eset. Tipikus példája annak aki majd akkor pánikol mikor már nagy baj lesz.
Hétvégén rátudtam venni, hogy idén végre először kimozduljunk. Ő biztosan nem élvezte annyira mint mi, de nekem akkor is megnyugvás, hogy végre nem a tévé előtt ül vasárnap egész nap.
Fel nem tudom fogni, hogy ő hogy érezheti azt, hogy ez jó hosszú távon. Mert persze pihenni kell, ezért van két nap a hétvégéből. De hogy érezheti valaki azt, hogy minden 5 nap munka után 2 napig 4 fal között kell élni.  Kutyákat is én viszem már sétálni, mert neki hétköznap már túl sötét van, hétvégén meg nincs kedve neki az is stresszforrás. Látom rajta egyáltalán nem élvezi. És nem kicsit depressziós tüneteket produkál, de persze ezt nem lehet vele megbeszélni, mert szerinte hülyeség. Szerintem meg az ilyen szintű bezárkózás igenis beteges. Csak a tipikusan úgymond életben tartó dolgainak szentel szívesen időt... evés, alvás, munka és beletemetkezés a különböző sorozataiba és a péntek esti, szombati italozás. Nekem már csak leírni ezeket a hajam égnek áll, hogy valakinek csak ennyi az élet. Persze örül, ha haladunk előre, szereti a munkáját és persze imádja Szonját, de ezek így nem elég egy élethez. Aminek már egy részén túl van és azt biztos ő is érzi, hogy repül az idő :(

Árajánlat a teraszra avagy falubeli dolgok

Élesen beletrafáltunk az árba. Legalábbis én, Dani kevesebbet számolt. Nem tudom vagy mi vagyunk lúzerek vagy tényleg aranyárban számolják itt Csongrád megyében a munkaerőt. Elképesztő. 

A másik oldal meg az, hogy mindig meglepődöm, hogy mennyi itt a nettó fizetés normál helyeken. Egyik helyi baráti házaspár a Telekomnál dolgozik és ott az általános nettó fizetés 200 alatt van jóval. Szóval ezért meglepő, hogy viszont a fizikai munkát végző szakik ennyire megkérhetik a munkájuk árát. 

Timiéktől kaptunk egy másik szaki elérhetőségét aki nekik csinálta a teraszt jóval barátságosabb áron.  

Csak kérdés, hogy ki mikor ér rá?! Nekünk mindenképp tavasszal kellene, mert mivel magasan van a terasz Szonjának ez veszélyforrás... meglássuk. 

Pénteken színielőadásra megyek, egyedül :) Dani itthon marad Szonjával. A faluházban van színházterem és időközönként vannak színi és hangversenyi előadások. Az áruk általában egységes 1000 Ft. Sportbál is lesz hamarosan, szóval zajlik itt az élet. Nemrég volt az újbabák köszöntése, tavaly 24 gyerek született ide, ha úgy vesszük két év alatt 60 gyerek az irtó sok egy ilyen kicsi településre.A másik érdekesség, hogy viszont alig látni gyerekkel sétáló felnőttet az utcán, nem tudom mások mit csinálnak, hogy nem sétálnak... csak autóval járnak. De tényleg meglepő, ennyi 2 év alatti gyerek és elvannak bújtatva. Természetesen hétvégén szebb időben a házak között sétálva hallod a gyerekhangot az udvarokból, de valahogy az utcák üresek. Ami meglepő még, hogy Pesten többet láttam a szomszédaimat mint itt. Városban többet sétálnak az emberek vagy nem tudom mi ennek a válasza.  Legtöbb ember persze bent dolgozik Szegeden napközben, de szerintem az anyukák csak itthon kell legyenek, nem beszélve a terhesekről. Őket se látom. Egy anyukát látok többször futni babakocsival. Mivel gondolom nagy kertjük van általában az ittenieknek meg is elégednek annyival, hogy azt használják, ha meg kimennek az utcára akkor autóba pattanak. Sok betelepülő van és sajnálatos, ha itt ez lesz a módi. Még a klubban is teljesen meglepődve hallják, hogy használom a tömegközlekedést. Hogy milyen bátor dolog.... nem győztem hangsúlyozni, hogy nem kell félni hiszen segítőkészek az emberek, meg a sofőrök is. Mintha burokban élnének. 

Annyi mindent szeretnék ebben az évben, sajnos mindig ez van, mindig túl akarok nyújtózni! Mehetnékem van, viszont egy csomó mindent kell még a ház körül költeni teraszon kívül is. Pl. a füvesítés. Itt nagyon sok kertben a vakondtúrás nagy probléma, nálunk is előfordul 2-3 időközönként, de van ahol akár 10 túrás is megjelenik egyszerre. Viszont professzionálisan megcsináltatva a füvesítés szintén több százezerre rúg. És én nem akarom, hogy a kertünk fogságában éljünk és ki sem mozduljunk hétvégenként. Daninak hajlama van sajnos erre. És azt sem tudom, hogy valaha eljutunk oda, hogy nem kell csinálni semmit a házon vagy ház körül. 

Ha egyáltalán valamit örököltem apámtól akkor az, hogy szeretek stresszmentesen élni és sokat úton lenni. Ő sokat sétált, sok barátja volt, sokat aludt. Ha nem itta volna el az agyát akkor szerintem még ma is egészségesen, vígan élne hiszen soha semmi egészségi problémája nem volt. Viszont a tömény alkohol és erős dohányzás sajnos az ereit megrongálta és a másik, hogy ha nem lett volna aznap is részeg és figyelt volna a jelekre és hamarabb orvoshoz kerül akkor tuti megmenekült volna. De mindegy ez már történelem. Ez volt a sorsa.

Fűggőségeink

Mindenkinek van. Nekem is, hiszen ezek az elemek hozzátartoznak az életünkhöz. Általában mindenki fogékony valamire, ami lehet jó és rossz is. Többes számban is. Szerencse, ha többségben van a jó. Én pl. nem értek a pénzmegfogáshoz és nem is nagyon értékelem a felesleges pénzfelhalmozást. Egyszerűen mert szeretem jól érezni magam a pillanatban, a közeljövőben. 

Ezért szeretek vásárolni, szeretek nekem tetsző ruhában járni (bár már eléggé divatjamúlt ruhákat hordok, mert nem vásárolok igazán magamnak), szeretem ha szép dolgok vesznek körül a házban ahol élek, szeretek utazni, nem vitás szeretek kényelmesen funkcionálni. 

Általános káros szenvedélyem nincs, soha nem cigiztem, soha nem drogoztam, soha nem alkoholizáltam ami megterhelte volna a pénztárcámat. Szeretem a legújabb kütyüket, de már kinőttem abból a státuszból, hogy ez mindennél fontosabb, hogy a legújabb legyen meg. 

Így a már nem aktuálisan új telefonom kijelzője ami már fél éve törött annyira, hogy már alig látszott a képernyőből valami tisztán, tegnap elvittem cserére. Egyúttal a gépemet is megtísztitották, mert kb az is fél éve használhatatlan volt a lassúsága miatt. 

Mivel hetente jön az értesítő mennyit használom a telefont mindig elképedek az időn. Soknak érzem, mert hát mikor Szonja aktív, ritkán nem kapja ki a kezemből hiszen jó logikával úgy gondolja amivel én játszom az biztos érdekesebb mint az ő játékai. Sokat sétálok akkor sem szoktam nyomogatni, sőt társaságban sem szoktam igazán elővenni. De úgy látszik ez láthatatlanul beszippant. Ahogy régen a tv elé ültek az emberek. Most telefon van a kezükben. És sokat, teljesen a részünk lett és függővé váltunk. 

Amíg beadtam a kijelzőcserére, volt egy rakás elintéznivalónk így csak pár óra múlva mentünk érte. Így mikor az autóban várakoztam, hogy Szonja, kialudja magát, sokszor nyúltam volna a telefonom után, hogy az időt elüssem. Mert hát mit csináljon az ember. Aztán elkezdtem kibámulni az autó ablakán, nézni az embereket és csak hallgattam a zenét. Talán ez az amit a mai ember nem nagyon tud már, nem csinálni semmit. Az internet világa, a sok információ nem engedélyezi, hogy csak úgy legyünk. Eddig is esténként már olvastam netezés helyett mikor Szonja elalszik, mondjuk nem könnyíti meg a helyzetemet, mert mire ő elalszik már én is álmos vagyok. De a havi 1-2 könyv megvan. És mivel kevés időt tudok erre szánni, tökre zavar mikor nem tetsző könyvet kölcsönzök ki. Szeretem annak amit olvasok ha súlya van. Sajnos a mennyiséget nem tudom növelni a gyerek miatt, aztán ugye lassan jön a mindennnapos mesekönyv olvasás is. Természetesen a státuszomban kifolyólag még tudok szelektálni, elnézve Danit aki bár ritkán veszi elő itthon a telefonját, de nagyon szeret sorozatokat nézni. Lenyom több részt is egyszerre. Ő így vonja ki magát a forgalomból. Napközben, munkaközben természetesen átveszi a híreket, lapozgatja a facebookot, néha játszik, de általában ha hazajön leteszi és lefekvés előtt veszi elő újra. Beszélgetni ezért vacsoránál szoktunk és reggel a kávémnál, ha időben felkelek. Neki a sorozatnézéssel ülepednek le a a nap eseményei. Szóval eldöntöttem, hogy függetlenítem magam, mert nem biztos, hogy arra van szükségem, hogy mindenáron inspirálódjak, tájékozódjak, híreket olvassak, Szonjának rucikat vadásszak (csak secondhand)... ez csak egy szokás és én átirhatom. Túl gyorsan telnek a napok, az évek és ez bosszant, hogy ömlik rám minden elég ha megnyomom a facebook alkalmazást. Ami mellesleg már mindenkinek személyreszabott hiszen azt nyomja az orrod elé ami téged érdekel, még hirdetésben is ami azért elég ijesztő. De ez a valóság már, hogy virtuális világban élünk. Tényleg igaz volt az beszéd pár évtizede, hogy csak figyeljük meg a japánokat és mi is úgy fogunk élni csak jó pár év késéssel. Na most a mai japán embernek mindene megvan, de nincs személyisége, nem jellemzi őket semmi vagyis csak az, hogy ugyanolyan mint a többi. Droidok, egy része munkaalkoholista, másik része négy fal között él és boldogtalanok. Nos igazán nem kivonni akarom magam, hiszen jó tájékozódni csak csökkenteni akarom az időt. Mert az egészség mellett az idő a legfontosabb véleményem szerint. Ezek nélkül nincs értelme semminek. Kicsi porszemek vagyunk a világban, de egyénileg nem mindegy, hogy hogyan éljük le az életünket ami lehet 40-50-60-90 év is. Ezt sose tudjuk előre. Én mindenesetre jól akarom kihasználni, felhasználni lehetőségeimhez, kvalitásomhoz képest.

Más: remélhetőleg megint lépünk egy szintet a ház terén és megcsináljuk a teraszt. A terv, hogy elsődlegesen legyen teteje, a burkolás másodlagos, az anyag már megvan, de a munkadíj függ a beépítéstől. Ezek szerintem bár nagy volumenü beruházások, de végülis befektetés is hiszen a ház értékét növeli.