Memóriagondok és egyéb gondok is

Már biztos volt témám. Alapvető félelmem, hogy memóriaromlásom van és már jópár éve kísért. Hozzáteszem már itt az elején, hogy indokoltan. Kiindulva nagyanyám esetéből, a genetika sem felejt, de persze nekem nem lenne elég ennyi, hiszen attól, hogy még valamelyik ősöm szenvedett valamilyen betegségben nekem nem muszáj megörökölnöm pl. apám alkoholizmusát sem örököltem... de sajnos minden jel szerint diagnosztizálható, hogy korai memóriaromlásom van. Sosem volt kítűnő ez a képességem, tehát nem egy gyors romlás ez, hanem inkább gyengülés. Emlékszem általánosban, két barátnőm a legjobb tanulók között volt és fogalmam sincs mikor áldoztak erre időt hiszen minden délutától estig együtt lógtunk. De nekik elég volt egyszer-kétszer átolvasni, nekem meg mivel magolni nem tudtam így időt kellett volna szánjak olyasmire ami nem érdekelt, mert a felszínes átolvasás semmi nyomot nem hagyott bennem. Ez volt a gimiben is. Memóriám nem volt a gyors tanuláshoz, seggem és akaraterőm meg az alapos ismeretek elsajátításához. Így maradtam közép alatt, közép felett, mikor hogy...

A főiskolán már jobban tudatában voltam e gyengeségemnek. Hogy az olvasottak átfolynak az agyamon, mert túl sok információt kell elsajátítani túl rövid idő alatt. Egy estin tett érettségi vagy levelezőn folytatott felsőbb tanulmányok messze nem olyan alaposak mint ami normál tempóban folyik. Szerintem a magyar tanítási módszer még így is katasztrófa. Gépekként kezelik a gyerekek, fiatalok agyát. És aki nem kitartó magolni vagy elég időt szánni a tanulásra az frusztrált lesz és motiválatlan. 

Amióta szültem és ingerszegényebb a napjaim szerintem határozottan rosszabbodott ez. Amúgy lehet ezt a pillanatnyi memóriaingadozást minden anyuka átéli ebben az időszakban. Mivel az agyat dolgoztatni kell. Ezért is javasolják az idősebbeknek a keresztrejtvényt, a logikai játékokat, a nyelvtanulást. Egyszerűen rémísztő gondolat, hogy az ember élete végére visszatér a kiindulási ponthoz. Nullázódik az ismerete a dolgokról, az emberekről, magáról. Törlődik minden. Talán ezért is minden idegsejtem kiakarja használni az időt, hogy a jelenben éljek és legyenek emlékeim. Mert félek, hogy a távoli jövőben nekem ez luxus lesz. Azon a szinten vagyok, hogy felejtek el szavakat pl. szinonimákat, neveket és bízonyithatóan  szétszórtabb vagyok. Mondjuk nem tudom, hogy ez ragályos, de Daninál is megfigyelhető... azért remélhetőleg Szonját nem sújtja annyira a sors, hogy két demenciában szenvedő szűlőt kapjon ki. Mivel 40 éves leszek idén, az imádott pici lányom meg 1 éves múlt igenis figyelnem kell a testi, agyi, lelki dolgaimra. Felelőtlenség lenne nem foglalkoznom magam egészségével hiszen fel kell még nevelnem és támogatnom. Mivel ez egy irtó lassú lefolyású betegség és bár nincs gyógymód igenis karban lehet tartani. Sokat olvastam róla. Nagyon sokan sajnos nem foglalkoznak a tünetekkel időben, ami még szomorúbb, hogy titkolják és mire diagnózis állítanak fel már igen előrehaladott. A magyar ember általánosságban nagyon egészségtelenül él és beteges. Fizikálisan és mentálisan is. Köztudatba nehezen akar gyökeret verni a megelőzés, nem figyelnek a jelekre, holott legtöbb esetben az öregkorunkban elért betegségek megelőzhetőek lennének vagy jobban szinten tarthatóak. Kezdve a maga vérnyomás, cukorbetegség, elhízás, érelmeszesedés...
Dani pl biztosan megelőlegezi magának a korai leépülést és nem tudok hatni rá...dohányzás, egész napos ülő munka, stressz, mozgásszegény életmód, alkohol. Egyedül az étkezésre figyel akaratlanul is. Mivel húst, nem eszik, édességet sem nagyon helyette sok gyümölcs és zöldség... felfokozott stresszgócok vannak benne, amelyek nagyon gyorsan, bármilyen ingerre kitörnek. Kezdve a mindennapos vezetéstől a munkahelyi problémák, félelmei és miegymás. Nincs hol kiengedje a gőzt és nem is akarja tudomásul venni, hogy ez hosszú távon mérgező eset. Tipikus példája annak aki majd akkor pánikol mikor már nagy baj lesz.
Hétvégén rátudtam venni, hogy idén végre először kimozduljunk. Ő biztosan nem élvezte annyira mint mi, de nekem akkor is megnyugvás, hogy végre nem a tévé előtt ül vasárnap egész nap.
Fel nem tudom fogni, hogy ő hogy érezheti azt, hogy ez jó hosszú távon. Mert persze pihenni kell, ezért van két nap a hétvégéből. De hogy érezheti valaki azt, hogy minden 5 nap munka után 2 napig 4 fal között kell élni.  Kutyákat is én viszem már sétálni, mert neki hétköznap már túl sötét van, hétvégén meg nincs kedve neki az is stresszforrás. Látom rajta egyáltalán nem élvezi. És nem kicsit depressziós tüneteket produkál, de persze ezt nem lehet vele megbeszélni, mert szerinte hülyeség. Szerintem meg az ilyen szintű bezárkózás igenis beteges. Csak a tipikusan úgymond életben tartó dolgainak szentel szívesen időt... evés, alvás, munka és beletemetkezés a különböző sorozataiba és a péntek esti, szombati italozás. Nekem már csak leírni ezeket a hajam égnek áll, hogy valakinek csak ennyi az élet. Persze örül, ha haladunk előre, szereti a munkáját és persze imádja Szonját, de ezek így nem elég egy élethez. Aminek már egy részén túl van és azt biztos ő is érzi, hogy repül az idő :(