Van egy mondás... nem volt gyerekszobája :) hát szerintem az én generációm nagy részének nem volt attól még illemtudó felnőttek lettünk. Talán az utolsó generáció akik ugyan féltünk a felnőttektől, ugyanakkor tiszteltük is és ez egész életünkben végig kísér minket. Mai gyerekek szabadabb nevelést kapnak, többrétegű jogaik vannak ami egyrészt jó, de lássuk be vannak hátulütői! Az én fixem az, hogy egy gyereket nevelni kell és nem lehet megengedni mindent amit ő akar. Irreális elvárás és nagy öngól a szülőkre nézve és a gyerekre is aki majd egyszer felnőtt lesz és bizony a felnőtt élet nem arról szól, hogy minden az ölünkbe pottyan. Nehéz itt lavírozni, mert ugye ott van a legszeretettebb lény viszont a nevelés néha arról szól, hogy meg kell reguláznod a csemetét, hogy értse meg ezt nem szabad vagy mert nem illik vagy mert fájdalmat okoz másnak vagy magának.
Most mikor Pesten voltunk a játszóházban egy pici fiú párszor rálegyintett Szonja fejére. Természetesen az anyai ösztön rögtön működésbe indult ahogy a pici fiú apjánál is. De mit tudj kezdeni egy dacoló, fáradt, hisztis 2 évessel?! Mivel Szonja nem sírt, persze mondtam semmi gond ez előfordul. És a barátaim szerint ez nagyon gyakori, hogy a gyerekek püfölik egymást. És lehet Szonja is azt fogja csinálni ha valami nem fog neki tetszeni. Úgy gondolom ezt minden helyzetben éreztetni kell már ilyen kicsi korban is, hogy ezt nagyon nem szabad. Otthon is és a közösségi térben is. Akár büntetéssel is ami persze nem testi fenyítés isten ments csak az, hogy érezze a gyerek a tettei súlyát. Én folyamatosan tanítom Szonját, hogy a cicát simogatjuk nem csapjuk és tényleg fejlődött. Eleinte szegény cicákat nem érezve a súlyát orbitálisan nyúzta, tépte volna míg 100xor elmondva neki most már megtanulta simogatni őket. Ha nem mutatod meg neki az alapértékeket sajnos sehonnan sem fogja tudni. Nagyon sok panasz van oviban, suliban hogy ki kit fenyít. Egyik diák a másikat, tanár a diákot vagy épp fordítva és fene tudja, hogy kilehet e deríteni, hogy ki kezdte, ki a hibás... ilyenkor nagyon fontos, hogy igazságos legyen a szülő, tanár és nem elfogult. Maximálisan fellépnék ha Szonja terrorizálna valakit és persze akkor is ha őt. Ehhez az is kell, hogy az őszinteség és a teljes bizalom meglegyen gyerek és szülők között. Ilyenkor ezen gondolkodva mindig ráeszmélek mennyire felelősségteljes a gyerek(ek) vállalása és míg eleinte próbálod minnél profibban életben tartani ahogy nyílik a személyisége próbálnád minnél jobban terelgetni, hogy jó legyen ez mindenkinek. A társadalomnak is ahol majd egyszer ő önállóan létezni fog, részese lesz.
Ez természetesen egyénfüggő kinél mi a jó, helyes, megengedett de szerintem van egy egyetemes viselkedésforma amit követve rosszat semmiképp nem teszel. Szeretni maximálisan és következetesen, tudatosan egyengetni az útjukat az értékekre, tiszteletre megtanítva. Persze minden gyerek egy külön személyiség így a legjobb ha egy kooperáció jön létre és a gyerek egyéniségével, vérmérsékletével hasonló a szülőhöz. Itt lép be a genetika, de én hiszem hogy egy gyereket igenis lehet és kell formálni jó irányba!
Most mikor Pesten voltunk a játszóházban egy pici fiú párszor rálegyintett Szonja fejére. Természetesen az anyai ösztön rögtön működésbe indult ahogy a pici fiú apjánál is. De mit tudj kezdeni egy dacoló, fáradt, hisztis 2 évessel?! Mivel Szonja nem sírt, persze mondtam semmi gond ez előfordul. És a barátaim szerint ez nagyon gyakori, hogy a gyerekek püfölik egymást. És lehet Szonja is azt fogja csinálni ha valami nem fog neki tetszeni. Úgy gondolom ezt minden helyzetben éreztetni kell már ilyen kicsi korban is, hogy ezt nagyon nem szabad. Otthon is és a közösségi térben is. Akár büntetéssel is ami persze nem testi fenyítés isten ments csak az, hogy érezze a gyerek a tettei súlyát. Én folyamatosan tanítom Szonját, hogy a cicát simogatjuk nem csapjuk és tényleg fejlődött. Eleinte szegény cicákat nem érezve a súlyát orbitálisan nyúzta, tépte volna míg 100xor elmondva neki most már megtanulta simogatni őket. Ha nem mutatod meg neki az alapértékeket sajnos sehonnan sem fogja tudni. Nagyon sok panasz van oviban, suliban hogy ki kit fenyít. Egyik diák a másikat, tanár a diákot vagy épp fordítva és fene tudja, hogy kilehet e deríteni, hogy ki kezdte, ki a hibás... ilyenkor nagyon fontos, hogy igazságos legyen a szülő, tanár és nem elfogult. Maximálisan fellépnék ha Szonja terrorizálna valakit és persze akkor is ha őt. Ehhez az is kell, hogy az őszinteség és a teljes bizalom meglegyen gyerek és szülők között. Ilyenkor ezen gondolkodva mindig ráeszmélek mennyire felelősségteljes a gyerek(ek) vállalása és míg eleinte próbálod minnél profibban életben tartani ahogy nyílik a személyisége próbálnád minnél jobban terelgetni, hogy jó legyen ez mindenkinek. A társadalomnak is ahol majd egyszer ő önállóan létezni fog, részese lesz.
Ez természetesen egyénfüggő kinél mi a jó, helyes, megengedett de szerintem van egy egyetemes viselkedésforma amit követve rosszat semmiképp nem teszel. Szeretni maximálisan és következetesen, tudatosan egyengetni az útjukat az értékekre, tiszteletre megtanítva. Persze minden gyerek egy külön személyiség így a legjobb ha egy kooperáció jön létre és a gyerek egyéniségével, vérmérsékletével hasonló a szülőhöz. Itt lép be a genetika, de én hiszem hogy egy gyereket igenis lehet és kell formálni jó irányba!
Visszatérve a gyerekszobára... Szonja szobája most leginkább egy óvodai jászószobára emlékeztet kíváltképp mikor minden egyes játékát szerteszórja. Esténként próbálom rávenni, hogy rendet csináljunk de ő még nem érti... általában amit visszapakolok ő újra kipakolja. De akkor is rá kell vezessem, hogy rendet kell néha tenni, mert hát igaz teljesen életszerű, hogy egy gyerekszobában felfordulás van napközben, de a nap végén mindent a helyére kell rakni. Szóval nálunk ez folyik, sok örökölt játékunk van és persze kapott is újakat. Én inkább könyveket veszek neki, mert korához igazodva szerintem elég a játéka hiszen megfigyelve nem a játékmennyiségen múlik a gyerek jó napja hiszen a szülő általános elgondolásának fittyet hányva ők nem úgy értékelik főleg még ebben a korban. Szonja játszik sokat, beszél is a játékaihoz szóval örülök, hogy sok dolgot megörököltünk és nem kellett minden egyes dolgot megvennünk.
Természetesen az én gyerekszobai vágyálmom megvan a fejemben, de még várok vele mert egyrészt mindig korához kell igazodni, másrészt ne felejtsük el egy gyerekszoba berendezése ugyanannyi anyagi költséggel jár mint egy felnőtté csak mondjuk gyakrabban változik.
Pl. most van egy műanyag konyhája amit megörökölt, de én szeretnék neki egy Ikea konyhát ami 3 éves kortól ajánlott. Most tényleg pici hozzá :D alig éri fel. Meg majd több bútort lecserélni.
Most legutóbbik ikeás kiruccanásunkon vettem neki asztalt két székkel (még nincs itthon majd a nővérem elhozza) azért nem a drágábbat, mert most még mindent összefog firkálni, gyurmázni. Egy gyerek keze nem simogatja a bútorokat hanem kemény kiképzésnek veti alá. Nagyon jó pinterestes diy ötleteket láttam ami feldobta ezt az egyszerű kis bútort.
Meg ezek vannak tervbe véve... ha lecseréljük a rácsos ágyat ami még nem most fog bekövetkezni, mert az ő méretéhez még egy idieig kompatibilis marad a mostani. Még azt nem tudtam eldönteni melyik is legyen... persze meg még sok ezer kisebb dolog is kellene...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése