Mindenhol jó, de legjobb otthon

A rosszban mindig van valami jó. Az anyagi lehetőségeink korlátozzák a teljességet, így minden apróság időről időre nagy örömmel tölt el. 

Minket úgy neveltek, hogy tulajdonosok legyünk ne albérlők. Ahogy gyerek előtt a házasság. Mi erdélyiek szeretjük, ha úgy történnek a dolgok ahogy a nagykönyvben megvan írva. 

Otthon. Melegséggel tölt el. Még nem teljesen a miénk, még nem teljesen van kész, de itthon otthon vagyok. Igazán.

Ez nagyon fontos. Megérte mindegy egyes kib...ott hideg decemberi fagyoskodást. Vagy az egész évi gürizést. Csak 4 fal és a tető és milyen biztonságot tud nyújtani. 

Forgatókönyv: utazások, házasság, saját ingatlan, állatok akik családtagok és gyerek(ek). Lehetett volna másként is, de nem akartam. Ezt követtem és tudom az utolsót is kipipálhatom! 

Ilyenkor érzem azt hogy közel járok ahhoz az érzéshez, hogy elégedett vagyok az életemmel és tényleg hálát adok mindenért amim van, rájöttem ez fontos. Mert olyan gyakran csak azzal foglalkozunk amink nincs. 

 

Istennők...

Mert mindenkinek szerepe van az életedben

A magány érzés engem már ritkán talál meg! Köszönhető a páromnak, családnak, barátaimnak. De néha vannak napok amikor mégis egyedül maradok a gondolataimmal, mikor elolvasok egy könyvet, meghallgatok egy zenét, megnézek egy filmet, új impulzus ér. De már nem zavar. 

Mindig eszembe jut kamaszkorom nehézségei, harcai bár barátokban akkor sem szenvedtem hiányt az igazán lelkitárs aki én magam kivetülése az erősen hiányzott. Azóta persze rájöttem, hogy mindenki más és mindenki másnak is úgyanúgy megvannak az erősségei, gyengéi egyaránt. De akkor úgy éreztem ufó vagyok, úgy is viselkedtem. Voltam én és voltam a többiek. 

Pl. senkivel sem tudtam megbeszélni Dosztojevszkijt. Se a családom tagjai sem a barátaim nem voltak olyan könyvmolyok mint én. Természetesen nekik is megvoltak az érdeklődési területük, de olyan mélységekben nem szálltak. Ők unták volna. Természetesen nem az agyi kapacitásuk miatt, mert mindkét barátnőm nagyon okos, sőt jó tanuló lány volt, de őket jobban érdekelte a kicsit modernebb témájú könyvek. Amely könyvek olvasásában, zenék hallgatásában természetesen én is részt vettem, mert nem akartam nagyon kilógni, csak nekem volt egy másik oldal is amiről lassan elfelejtettem beszélgetni. Azokkal az élményekkel magamra maradtam. És ezt a tulajdonságomat úgy ahogy meg is tartottam.

Nagyon lassan nyílok meg magam belső dolgaimról ritkán beszélek. Megtanultam jó hallgató lenni.

Viszont ahogy Gábor megtalált és ellát kultúrális tanácsokkal, könyvötletekkel felszabadult egy részem. Jólesik az őszinte elismerése, hogy mikor hallja milyen könyveket olvastam, olvasok milyen zenék érintenek meg igazán. Most kezdem úgy érezni, hogy nem ufó voltam csak ösztönös megérzésem volt egy mélyebb, igazibb kultúra felé. De mivel akkoriban nem találtam senkit aki ezt értékelte volna, mert "nehéz és unalmas" így az fogalmazódott meg bennem, hogy legyek nyitott és bizonyos részét az énemnek tartogassam csak úgy magamnak. Most megéreztem mi az, hogy kultúrsznobnak lenni. Hálás vagyok neki ezért. 

Tudom milyen háttért igényeltem volna. Talán minden könnyebben ment volna. Talán nem. Talán nem véletlen, hogy most találkoztunk. 

Miért csak 24 óra egy nap?

Keveslem. Úgy érzem túl gyorsan pereg az idő. Többet szeretnék olvasni, tudni, utazni, filmet nézni, színházba, kocsmába, szeretkezni. Egyszerűen úgy érzem, hogy valaki csal és pörgeti az időt.

Hisz egy része az életemnek még csak most fog jönni. Nem repülhetek csak úgy át az éveken mint ahogy néha érzem.
Néha elgondolkodom az öregkoron. Hogy szépen, nem túl betegesen fogok e megöregedni?!
Vagy kövéren, betegen, csúnyán és megkeseredetten. Természetes, hogy az előbbit választanám.
De vajon elég e, ha csak fejben én ezt így gondolom. Mert hát az élet sokmindent felülírhat.
De szerintem a külsőnk igenis tükrözi a belsőnket. Később mindenképp. Nem titkolhatjuk, hogyan éltünk.
Ha jók vagyunk a külsőnk is karakteresen bár de jó lesz. Ráncainkkal együtt amelyek leginkább a nevetések miatt alakultak ki. Kisebb, apró betegségeinkkel, mert már most fiatalon vigyázzunk, óvjuk magunkat, hogy aztán ha por kerül a gépezetbe ne okozzon nagy bajt.
Társsal aki velünk együtt öregedett meg. Ismeri minden arcunkat. A fiatalt, a középidőset és az öreget is. És jó neki belenéznie a szemünkbe. Mert sokmindent éltünk át. És minden ott van benne.
Hiszem, ha erősek vagyunk, önazonosak, kicsit önzők, hogy megfelelőképpen szeressük magunkat és ezáltal másokat, gondoskodóak nem öregedhetünk meg csúnyán. Csak szépen.

Demonstráció

Hogy az állatkínzók igazi börtönbüntetést kapjanak!

Igazán jó érzés volt ennyi fiatal, idősebb, ilyen-olyan jómódú embereket látni akik ugyanazt érzik, hogy nem lehet büntetlenül nézni, hogy állatokat azon belül természetesen a társállatokat értették hiszen sok ember szemében a haszonállat nem élvez ugyanolyan jogokat vagy hát készen megpucolva már nem tekintik annak akinek lelke is volt. 

Vegetáriánus lettem, mert nem volt helyes állatbarátnak neveznem magam úgy, hogy közben meggyilkolt állatokat ettem meg. Ez olyan mint a fehér és fekete ember. Nincs különbség. A disznó, a marha, a csirke, nyúl úgyanúgy nem akar meghalni mint a cica, kutya. Úgyanúgy szenved. Úgyanúgy lelke van. Állatok persze, de élőlények.

A demonstráción képviseltette magát a Vegán Állatvédelem is transzparenseiket magasra emelve, megcélozva a tömeget, hogy vegyék észre nincs különbség. De gondolom a legtöbb ember hazamegy, megsimogatja a Buksi fejét és aztán leül vacsorázni egy megsült tetemet. És talán Buksi is kap belőle.

Tudom, hogy igazán nem elítélhető hisz a legtöbb ember úgy gondolja ez az élet, ez a természetes. Ők azért születtek és rövid kis életük csak arról szól, hogy minnél nagyobbra nőjenek és hízzanak, mert sok embert kell jól laktassanak. Ezt láttuk anyáinktól, apáinktól. Húst enni kell.

De nem kell. Hiszen nem is egézséges. Számtalan bizonyíték született, hogy mennyi betegség melegágya a húsfogyasztás. A gyermekek tudatlanul de nagyon gyakran távol is tartanák magukat a húsevéstől, de a szülők kényszerítik, mert így lesz egészséges, erős felnőtt belőle. 

Szóval jó volt látni, hogy ennyi ember kiáll értük, az ártatlanokért. Ott kint a fejekben szerintem most nem különült el. Ha egy disznót kell megmenteni, megmentik. Hiszen azt skandálták "Börtönt az állatkínzóknak" 

És gondolom azért nem sok olyan ember volt jelen aki vágóhídon dolgozik. 

De aztán a disznó, marha, csirke elfelejtődik. Szerencsére kis társállataink nem. Az is valami. Talán egyszer mindenki felébred. Talán.

Néha csak úgy sírok

Nemrég olvastam egy norvég krimit, egy gyerekrablásról szólt, alapjáraton magával ragadó volt bár itt ott beleköthető volt a történet. A történetből ami legjobban megragadott a bűncselekmény és a gyerek kiszolgáltatottsága. Egyszerűen vérlázító, hogy hogy lehet ilyesminek egy gyermeki lelket kitenni. Belesajdult a szívem. 

Ahogy abba a hírbe is amit nemrég olvastam, hogy Norvégiában a gyermekhivatal legálisan családokat szakít szét, kiragadva gyermekeket a családi környezetből valós vagy valótlan vádak miatt. Bizonyítás nélkül. Konkrétan legutóbb egy román - norvég család volt az elszenvedője az intézkedéseiknek. Vád, hogy a gyerekek túl vallásosan vannak nevelve...

És ők egy kiragadott példa...

"A lányokkal először 2016. január 14-én beszélhettek telefonon alig 10-10 percet, míg a két fiút csak az anya látogathatja meg hetente egyszer, a babát pedig hetente kétszer. Az öt gyerek tartós hollétéről a Barnevernet csak annyit közölt, hogy szétválasztották és három különböző nevelőotthonban helyezték el őket, valamint, hogy azonnali hatállyal elindították az adoptálási eljárásukat, ami során fizetett nevelőszülőkhöz közvetítik ki őket, akik integrálják majd őket a norvég társadalomba. Ekkor a látogatási idő évente kétszer 15 percre csökken, amit olyan „nem megfelelő magatartás” esetén, mint például a nyilvánosság bevonása, bármikor megvonhatnak a „veszélyesnek” minősített Bodnariu házaspártól."

"Ennek a klasszikus európai gondolkodásmód számára abszurd jogfilozófiának a gyökere az elmúlt évtizedekben kiforrt skandináv társadalomképre vezethető vissza, ami a „tökéletes” állam képére épült. Ez biztosítja a polgár identitását és magabiztosságát, aki a jólét és a béke fennmaradását az államba vetett maximális bizalomban látja. Ezért fogadja el, hogy a gyermek elsősorban nem a szülő, hanem az állam tulajdona, akinek így nevelési „elsőbbsége” van ifjú polgárai felett."

Egyszerűen  értelmezhetetlen számomra, hogy ilyesmi megtörténhet egy idilli, jóléti államban.
Ez egy legális diktatúra eszköz. Hatalommal szétszakítani családokat. Semmiféle bizonyí-
ték  nélkül ami alátámaszthatná e eljárás létjogosultságát. Egyszerűen ha beleképzelem magam, hogy a szülők helyében lennék, megszakad a szívem. Gondolom az anyának meg is szakadt.
Sokszor jövök a kutyagyerekeim és cicagyerekem példával. Megőrülnék, ha valamilyen indokkal elvennék tőlem :( 
Nem is értem néha min tudunk annyit nyavalyogni. Míg egyesek olyan nagy traumákon mennek keresztül... amit én elképzelni sem tudom, hogy hogy lehet kibírni. 
Szent sem vagyok, hibátlan sem, de el se tudom képzelni, hogy ilyen fájdalmat lehet okozni valakinek. 

A bűnt, hogy lehet élvezni és együtt élni a tudattal, hogy milyen rombolást okoz?!

Talán jobb lenne nem foglalkoznom ilyesmivel ahogy az állatokkal sem. De egyszerűen nem tudok közönyös maradni, hogy milyen kiszolgáltatott élőlények vannak egyes degenerált lelkű emberek tetteinek kitéve. Fáj ilyenkor élnem. Sírok belül. Van egy egyben jó és rossz tulajdonságom, iszonyú erős az igazságérzetem. Sokszor kerülök emiatt vitás helyzetbe és rossz lelki állapotba.

Talán valamikor túl sokmindent átéltem, és az empátiám az ártatlan, az igazán kiszolgáltatottak felé ezért ilyen erős és valós.

Akarás görcsök nélkül

Igazából már írtam a héten egy bejegyzést és mire megnyomtam volna a mentés gombot frissítette magát a rendszer, így szőrén szálán eltűnt. Nem tudtam nekidurálni magam, hogy újrakezdjem.

De az életünk nem ilyen. Nem úszhatom meg egy próbálkozással, mert semmire sem jutnék.

Egy ideje realizálódott bennem, hogy míg régen nagyjából minden elsőre megoldódott a mostani éveim kicsit a küzdésről szólnak.  De haladok. Nem várhatom a sült galambot holott ez kényelmesnek tűnik, és hát az idővel nem tudom felvenni a versenyt. Túl gyorsan telik és bár a lelkem nem tartja vele a lépest, az eszem és a testem igen.

Úgy érzem december óta egy fejlődésen megyünk keresztül. Anyagi téren mindenképp még úgy is, hogy kihagytam a legjövedelmezőbb munkaforrást. 

Sokmindent betudtunk szerezni a házba: szőnyegeket, csillárokat, könyvszekrényt, porszívót, mosógépet, számítógépet és most nekiálltunk orvosokhoz is járni. Pénz és idő és türelem. 

Nemrég olvastam fitatal emberek esetét a rákkal  megrenditő volt és tanulságos, tényleg igaznak tűnik fel kell venni a harcot és haladni vele megérteni, hogy miért velünk történik ez.

És amig van remény nem szabad feladni, ha meg ő nyert akkor méltósággal kell elfogadni. Ez jutott, nem lehet mindig minden felett győzni. Csak úgy el kell fogadni a dolgokat tiszta lelkiismerettel, hogy mindent megtettél. Talán ha hívők vagyunk ez könnyebb folyamat. Soha semmi nem lehet fontosabb annál, hogy tudjuk élvezni is az életet. A mait, a holnapot, az azutánit. Mindent tőlem telhetőt megteszek (és hiszek is benne), hogy gyerekem szülessen, de ha Isten nem akarja azt is elfogadom. Az örökbefogadás is egy alternativa, de ebben nem dönthetek egyedül D is benne kell legyen százszázalékosan. Nagyon sok sérült ember van körülöttem mindenkinek más és más a problémája van aki tudatosan próbálja kezelni, gyógyitani van aki sodródik. Mindenki intelligenciája és jellemerőssége szerint. Meghallgatjuk egymást, támogatjuk egymást, de a problémát mindenki maga kell megoldja. Ami sokat fejlődött bennem, hogy jobban elfogadom az embereket a hibáikkal és így jobb emberismerő is lettem. És hogy mindennek lenyomata van bennünk, múltunk minden egyes darabkájának. De tőlünk függ a ma és a holnap...