Laza hétvégém volt, D Gyömrőn segédkezett, esős idő egész hétvégén, kettecskén voltunk én meg Philip, hát nem mondom néha azért az agyamra ment, hogy folyamatosan játszani, sétálni kell, de másik percben meg agyonimádtam. Gondolom ilyesmi mikor gyereked is van... jó, rossz és mégis imádod. De mégis tolnám még ezt bár nem tudom meddig tolható... Leginkább az előző heti szarvasi ki-rándulás ébresztett rá, hogy én még nem vagyok készen a gyerekre, főleg nem 2-re. Csak néztem Editkét, egyik szeme egyiken másik a másikon, az egyikkel játszani, a másikat etetni... és ez így ment 2 napon át. Igaz a kutyára is, de mégis az lazább :)) jajj most nagyon gonosz és önző és egoista vagyok...
Elkezdtem megint intenzíven olvasni. Ilyenkor mindig rájövök, hogy milyen sokat tud adni egy könyv. Most Pearl S. Buck: A boldogság ára c. könyvét olvastam ki. Egy hagyományos kínai család életéről amit akár bármelyik100 évvel ezelőtti európai családra is szabható. Legtanulságosabb mondanivalója, hogy mindenkinek van saját küzdelme, a szülő, a barát, a házastárs, a gyerek csak elkísér, támogat vagy hátráltat, de a végére egyedül érünk el, mert igazából magányos lelkek vagyunk és senki nem fogja megérteni legbensőbb gondolatainkat, vágyainkat mert mindenkinek megvan a sajátja. És talán ezért kell tisztelni és szeretni azokat akik körülvesznek minket közvetve vagy közvetlen :)) egyediek vagyunk és megismételhetetlenek!!!
Következő könyv Maupassant: Egy asszony élete gondolom valami hasonló mondanivalóval :)
