Mi leszek, ha nagy leszek?!

Egy napom 20 év múlva!

Milyen legyen egy napom 20 év múlva?! Az ember ösztönszerűen arra asszociál, hogy minden szebb és jobb lesz vagyis idealizálja a jövőjét. Az ember ritkán gondol előre ilyen időtávban, számolok: 52 éves leszek... ez a kor számomra már a beérett középkor amikor már elkezdhetem learatni életem gyümölcsét. Házas vagyok, gyermekeim apja ugyanaz akihez hozzámentem tavalyi évben, házasságunk kibírt ezt-azt, nehezet-könnyűt, remélhetőleg már együtt is maradunk :)

Gyermekeim egy lány és egy fiú a kamaszkor végén, felnőtt kor elején, nincs sok gond velük tanulnak, terveznek, buliznak, szerelmesek, boldogok. A lány szorgalmasabb, kész életterve van már, a fiú bár idősebb még kóstolgatja mit is szeretne. Valószínűsíthető a napjaink ugyanúgy kezdődnek, én kelek fel legkorábban, kávézás a teraszon, még csend, a kutyánk a lábaimnál még ő is félig álmodik, de nem hagyna ki egy alkalmát sem a rituálénknak. Kicsit mélázom, kicsit tervezek, kicsit élvezem a csendet. Lassan ébredeznek, hallom férjem szokásos neszeit, jöhet a reggelikészítés. Dolgozó, aktív emberek vagyunk, a gyerekek még tanulnak. A konyha már megtelt, a lányom csacsogva előadja aznapi programját, suli aztán elmegy angol órára, aztán úszni és most az apja hozza haza. A fiam nehezen válaszol, barátaival találkozik talán kosarazni mennek vagy moziba suli után, őt majd haza hozza a busz. Pest mellett kis településen lakunk, a napi beutazásokat már rutinosan szervezzük. Férjem egy multicégnél felelős beosztásban dolgozik, élvezi a munkáját. Én szintén élvezem, vállalati tanácsadóként dolgozom igaz kicsit stresszes de már rutinosan kezelem a nehézségeket. Hűséges emberként a cég megbecsül és igényt tart szakmai tudásomra.

Ez minden nap feltölt és újult erővel állok neki a legkeményebb feladatoknak is. Felhívom barátnőimet, sok éve szerdánként összeülünk egy kávéra, egy sütire ritkán egy kis borozásra, egy kis ünneplésre, néha mozira. Ezek már természetesen ritkábbak, nagy előtervezést igényelnek. Mindig sok megbeszélnivalónk van, anyaként a szerepünk a családban központi, a bog kicsomózása nagyrészt ránk hárul. De mi eldöntöttük anno, hogy e kis szerda késői délutánokat nem adjuk fel, mert ezek a mi csajos pillanataink. Közeledik a nyaralási időszak, megszervezése ez mindegyikőnknek kellemes feladat. Szeretünk belföldre és külföldre is utazni... ki ide ki oda megy, jó tanácsokkal látjuk el egymást minden téren. Este 6-ra érek haza, a kutyám hűségesen vár a kapuban, szokásos örömével üdvözöl, a lányom és férjem már vacsorát előkészít, a fiam telefonál, hogy hamarosan érkezik, vacsoránál már mind együtt vagyunk, egy kis csacsogás, a bosszúságok és örömök megosztása, ez már csak így megy minden nap nálunk. És ennek örülünk.

Felidéztem a fogalmazások korszakát mikor mindenről a suliban fogalmazásokat kellett írnunk... hát kissé nehezen zökkentem bele. Legeslegutolsó napra hagytam annak is a legutolsó óráira. Nem tudom mi célt szolgál a tanárnőnek... biztos valamiféle kutatás, mert teljesen érthető és hasznos ezt tizenévesekkel megíratni de felnőtt emberekkel??? Nem sokat gondolkodtam csak írtam, persze ennek lehet köze sem lesz a valósághoz, de az ember a jövőjével kapcsolatban mindig optimista :)))