27-ik hét

Végre vége az évvégi őrületnek. Nagyon szeretem a karácsonyi előkészületeket és magát a karácsonyt is, de valahogy a szilveszter már nem az én bulim. Ez nagyrészt abból fakad, hogy évek óta itthon ülünk a kutyák és most már a gyerek vagyis idén már a gyerekek miatt. A másik ami nagyon zavar a rengeteg civil tüzijátékozás vagy akár petárdázás. Utóbbi be is van tiltva és az előzőt is időszabályok közé van szorítva amit persze sokan nem tartanak be. Nem beszélve akkor arról, hogy mennyi állat megy ilyenkor világgá... részben a durrogtatásnak köszönhetően, részben meg a gondatlan gazda hibájából. És bár a csapból is ez folyik, hogy ez a semmire sem jó, de kurva hangos szórakozás mennyi kárt csinál, az emberek többsége még mindig ragaszkodik hozzájuk. Az embereknek sem kellemes akik érzékenyek a hangra pl. autista, csecsemők, öregek. 

Ok 10-15 évvel ezelőtt én is megnéztem, de hát az ember fejlődőképes és az internetnek hála nagyon sok információhoz jut ami azt feltételezi, hogy a tudatunk tágul és fejlődünk... de sajnos erre nem mindenki képes. Szóval nekem így nekem az év vége nem egy felhőtlen, szórakozós este és mindig várom a másnapot, hogy az élet rendeződjön. És minden tiszteletem azoknak akik fáradtságot nem kímélve szedik össze a kóborló állatkákat.

Dalma sokat mozgolódik és olyan mintha folyamatosan éhes lenne :D legalábbis most az ünnepi napok alatt a zabálást ráfogtam. Jövő héten esedékes a cukorterhelés és ultrahang is. Lassan belépünk a 3-ik trimeszterbe. 

A karácsony csendesen telt és már nagyban készültünk Szonja szülinapjára. Valamit tudott ez a lány, hogy korábban jött még az ünnepek lezárása előtt, így egy folytatólagos ünnepi időben ünnepelheti a szülinapját mindig. Ráadásul mindkét éve eddig hétvégére esett így a tényleges napon tudtuk megünnepelni. De fárasztó volt. Nem kenyerem a panaszkodás, de egy kétéves mellett, 6 hónapos terhesen vendégül látni ennyi embert nem egy leányálom. Mert nem egy napról szólt hanem három nap volt igazából a vendéglátás ami folytatódott és tegnap ért véget. Megkönnyebbültem. Ebben az időszakban nagyon fontosak a napi beosztások, napi rutin, hogy minden a maga idejében történjen zavaró tényezők nélkül. Hát így volt egy kis felborulás, Szonja igazából nem is aludt du ezeken a napokon, folyamatosan felvolt pörögve. De persze jó volt együtt lenni, csak fárasztó.

A másik amivel mindig folyamatosan szembesülök a gyereknevelést mindig más jobban tudja. Kívülről olyan könnyű ítélkezni, szerintem ez is a modern kor vívmánya rossz értelemben. Egy anya a mai világban nem csak önmagának ami önmagában is nehéz, de a külvilág szemében is meg kell felelnie, amit persze nem lehet így folyamatosan kivan téve mindenféle kritikának, megjegyzésnek.

Tökéletes ember nincs így tökéletes anya sincs vagyis szülő. Aki erre törekszik az csak magának alkot pár depresszív időszakot. Meg mindenképp másképp csinálja. Mindenkinek más a fontos és más a lényegtelen. És ugye van az általánosítás, könyvekben levan írva, hogy mi jó a gyereknek, mi jó a pároknak, mi jó a családnak. De az élet nem egy pszichológiai témájú könyv, nem sablonok vannak benne, hanem emberek, egyedi tulajdonságokkal, egyedi érzésekkel. 

És most én is "ítélkezem" vagy konklúziót levonok, mert van hogy úgy érzed ismersz egy ember kívülről, belülről, de ahhoz, hogy meg is értsd teljes valójában ismerned kell a felmenői szokásait, gyerekkorát... nekem most áll össze a kép, hogy az ami néha zavaró Daniban az egy hozott, megöröklött tulajdonság. Ez pedig a félelem. Félelem az új dolgoktól, félelem a kritikáktól, úgy unblock ez egy végigvonszolt frusztráció... persze ennek is van pozitív hozadéka hiszen egy teljesen szabálykövető egyéniség akit megrémiszt még a gondolata is, hogy ne a keretek között éljen. Viszont  a negatív is van, mégpedig az, hogy soha semmilyen időszakában nem tud teljesen önmaga lenni. És ez pl. nagyon is örökölhető, mert mindent továbbadunk. Konkrétan Szonjának kb meg sem volt szabad mozdulnia, mert folyamatosan ez hangzott el, hogy nem szabad, ne csináld... bár ő még kicsi és nem igazán fogja fel a tiltásokat még, de úgy gondolom minden rögzül az idő során. A Dani nővéreknek a lányát aki most 14 éves és akivel egy rövid párbeszédet még nem tudtam folytatni születése óta, mert ha hozzászólnak kb már akkor menekül. Kiskorában nagyrészt a mamával töltötte a mindennapjait, társaság nélkül. Nincsenek barátai, egy sem. Felekezeti iskolában tanul ahol eléggé megkövetelik a tanulást így szegény kislány kivan téve a mindennapos félelmeknek, mert nem tudja magát képviselni, árnyék lesz. Nagyon szorgalmas, jó lelkű de egy kis virágszál akit ha megfújnak már letör. De ugye ott van az anyuka, aki a maga kis 148 centijével eléggé vehemens és arra hivatott, hogy megvédje a lányát mindentől, de tényleg mindentől. Még az egykori, egyetlen legjobb barátnő is le lett pattintva, mert rossz kislány volt ezért inkább nem barátkozhatott vele a Nati. Játszótérre nem jártak, mert ott előfordulnak cigány gyerekek, (mellesleg Budakeszin, ahol szinte egyik legmagasabb az ingatlanárak Pest agglomerációjában, tehát eltudom képzelni mennyi kisebbségi engedheti meg magának, hogy ott lakjon) és a 14 éves kislány még mindig a szintén kamaszodó  öccsével kell osztozkodjon egy szobán, hogy még hírből sem ismerje meg a felnőtt élet magvait. Az öccse egyelőre az internetes játékok világában él már pici gyerekkora óta, de ő hozza azt a minimumot amit ad magából a társas érintkezésben. De tényleg a minimumot. Sajnos ez is generációs hiba, rengeteg főleg fiú gyermek így éli mindennapjait az online játékok világában. Kockafej?!

És ami nem vitás a szülők részéről ténylegesen szeretetből történik, az anyai kéz folyamatosan ott leng, hogy megvédje pici gyermekét ami szép és jó, de élhetetlenséget szül. És ami eléggé általános a világunkban, hiszen a mai generáció nagy része egyszerűen infantilis, kényelmes és magának való. És ami szomorú, hogy a jól szituált szülők gyerekei ezek és a másik oldalon meg ott van az ellenpólus aki arra buzdítja gyermekét lépj át mindenkin, akár lopva, akár csalva, de érvényesülj. Jó lenne birtokában lenni annak a tudásnak amit régen a többgyermekes anyák tudtak, hogy arra nevelni a gyereket, hogy igenis megállja a helyét a világban, tisztelni azokat akiket igenis kell tisztelni, osztozkodni és megalkudni a kellő időben, kellő helyen, igenis néha vannak rossz időszakok, kivédhetetlen, barátok, család nélkül nem élet az élet, és hogy a félelmeink nagy része mennyire visszatartanak a tényleges élettől. Burokban élni nagyon kényelmes, de ez vegetálás. Egy okos gyermek szorgalommal, kiegyensúlyozottsággal bármit elérhet, a szülőnek nem az a dolga, hogy kicsikéje előtt teljesen kitapossa az utat és minden akadályt elgördítsen... hanem, hogy bátorítsa és próbálja a helyes úton tartani... amúgy ez tök nehéz megvalósítani, hogy középúton maradni. Légy elég laza, de ne annyira, hogy aztán szarjon a fejedre, légy elég szigorú, de ne annyira, hogy mindenféle sérelmek maradjanak benne, légy nagylelkű és önfeláldozó, de ne annyira, hogy egy élhetetlen, egoista kis emberkét szabadíts a világra. Adj meg neki annyit, hogy ne azt érezze, hogy mindent megkaphat, hogy neki jár, de ne is vessse szemedre, hogy a semmivel indítottad útnak... szóval az okos gyereknevelés nem olyan könnyű és tényleg mindig a kívülálló az "okosabb" és a hibákat mindig a másik csinálja. Egyet tudok, hogy nem tudom mi lesz Szonjából, az intelligenciáját sem tudom még felmérni, azt sem tudom, hogy szorgalmas lesz e, vagy elég okos, de azt mindenképp szeretném elérni mindkét gyerekemnél, hogy kiegyensúlyozott, önmagát érvényesíteni tudó, jólelkű, igaz ember legyen. Mindegy, hogy mivel fog foglalkozni, csak találja meg a helyét a világban,   szeressen, olvasson sokat, barátkozzon, utazzon, mozogjon, sportoljon, ne féljen önmagától, az emberektől, az új helyzetektől. Mi most nagyon is kellemes időszakot élünk az emberiség történetében, nem biztos, hogy ez a jövőben is így lesz, lehet sokkal de sokkal nehezebb lesz az élet maga. Szóval nagyon sok klasszikus hibát ejtek nevelés terén, közel sem vagyok tökéletes anya,  ahogy tökéletes feleség sem, de önmagamat adom, és a gyerekemet önmagáért szeretem. Szeretem vidámnak látni, hogy élvez mindent amit csinál, hogy jóízűen nevet, hogy kimutatja szeretetét és nemcsak nekünk, szeret gyerekek, emberek közt lenni, nem gond neki ha felülünk a koszos buszra vagy vonattal megyünk Pestre, máshol alszik, idegen emberekkel találkozik... igen nézi a mesét, mert egyedül nem tudom kordában tartani és minden pillanatban szórakoztatni, nem hordtam babaúszásra pedig azt fontosnak tartottam, nem járunk ezerféle foglalkoztatókra és ezer olyan dolgot nem csinálunk amitől szupergyerek lenne, de vállalom ezeket a hibákat is... hiszen ez a poszt tűnhet ítélkezésnek, de védekezésnek is hiszen folyamatos családi intrikáknak vagyunk kitéve Dani családja részéről, ami nagyrészt rólam lepörög, mert így neveltek vagy ilyen a habitusom de nem tudom Danit ez mennyire érinti... nem szeretném, hogy középen álljon és ide-oda hajlongjon ahogy épp a szél fúj.