2012. június 17., vasárnap

Problémakör

Ha van egy életünk és előttünk van xy év és mögöttünk van xy év megpróbálhatjuk annak függvényében az elkövetkezendő éveket jobbá tenni. Sok esetben rájöhetnénk közösségben élünk a körülöttünk lévők belelátnak az életünkbe és sokkal tárgyilagosabban és ezáltal okosabban tudják megítélni, hogy mi lenne helyesebb.De sajnos elfelejtettünk hallgatni másokra! Nem hiába minden nagy embernek voltak tanácsadói... :)) 
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy követnünk kell másokat mindenben, (és utánozni) de a folyamat, hogy meghallgatjuk, elgondolkodunk és mérlegelünk talán bölcsebbé tesz minket és döntéseinket. Sajnos a gyakori változat az, hogy elpanaszoljuk a bajunkat, úgymond rázúdítva másokra és ha mond valamit a másik akkor jó, ha nem nem úgyis mindegy, mert az már nem lényeges.
Saját magamon tapasztalom mennyire könnyebb, ha nem csak a saját fejem után megyek. Sajnos nem mindig voltam én az okosabb :))) de sokszor rájövök, hogy hiába koptatom én a számat és próbálok segíteni a másik úgyis a saját gödrében kapirgál... és kicsit kegyetlenség utána azt mondani, hogy én megmondtam. De tény az együttérzés is kivész pl. belőlem ezáltal
Ezért teljesen új stratégiám van párszor elmondom a magamét és ha süket fülekre találok nem fárasztom magam, végül is mindenki felelős a saját életéért, ha elb...a hát tegye, mindannyiunknak megvan a kis szara  csak legalább viseljük emelt fővel!!! Mert nem mindig a másik a hibás.
Van egy eset: családi, szétesett, új kapcsolat és bizonyos szempontból rosszabb tetézve, hogy az előző kapcsolatban gyerekek vannak, maradtak. Okosabban csinálni, hogy is lehetett volna? Talán nincs kulcs a megoldásra. Bent maradni egy boldogtalan kapcsolatba, várni, hogy egy kapcsolat rendbe jön bármilyen külső tényezőtől akár ház, gyerek is az, nincs értelme. Mert a kapcsolat mi magunk vagyunk. És ha együttesen nem dolgozunk rajta az elúszik. Várni, hogy egy gyerek születése megoldja a problémát badarság az csak tetézi a problémákat és nagy felelőtlenség. Véleményem szerint az szüljön aki úgy érzi, hogy a lehetőség szerint a legjobb körülményeket tudja megadni és a legjobb apukát annak a gyereknek.
Mert a nők sokszor a régi bevett trükkökkel élnek na majd a gyerek megváltoztatja :)))) sajnos ez a mai világ kudarca, hogy a mai férfi olyan mint az állat, itt egy kölyök ott egy kölyök nem gond... lényeg a minél fiatalabb feleség majd aki őket is fiatalon tartja. Nagyon szomorú dolog hogy családos apukák más nőkön legeltetik a szemüket míg az asszony a gyerek után rohangál. Mert ugye már ő nem nő hanem anya és feleség... bár sok nőnek ez elég is... a szerelem amit a férjük iránt érzett átfordult a gyereke iránti szerelembe.
Persze lehet ezt jól is csinálni csak nem tudom miért nem csináljuk?

2012. június 11., hétfő

Vissza-úton

Már nagyon vártam, tiszta megkönnyebülés Pest felé tartani! Még ha az út maga pokolian unalmas :)) de fogynak a kilométerek... Philip jól elvan hátul bár alvás és ébrenlét között lebeg.
Tegnapi nap flekken-miccs sütögetés volt Vásárhely mellett (Átyim szülei) gyerekvigyázás és ivászat :) Semmit nem vittem túlzásba, a sör eleinte jól csúszott meg is eredt a nyelvem és jól el voltam egy ideig de aztán rám telepedett az unalom! Ilyenkor legszívesebben már pattanék is meg, annyira el uralkodik rajtam. Kedvesek, aranyosak voltak de a plussz ami órákra leköt hiányzott. Már nem voltam szimbiózisban senkivel, D meg egyre jobban, ahogy guritja le a söröket úgy csökken a szintje :)) :(( és ez nagyon felemás érzéseket kelt. Mintha vadidegenné válna sőt ami még rosszabb antipatikussá!

K egy kapcsolat ha nem is háború- bár az is benne van- de meccsek színtere! És ez főleg ha hosszú évek óta tart... talán meglehet tartani azt a meghittséget ami eleinte van, de általánosabb, hogy az évek alatt ahogy mi is változzunk a kapcsolat is, jobbára megítélve negatívan.


Kora este mi "fiatalok" kimentünk a város komplex strandjára (Weekend) és bátran àllithatom hogy tökéletes színvonalú. Jobb mint a Palatinus!!! Mindenféle sportpálya, 5-6 medence, gyereknedencék, rengeteg étterem, uszoda, csónakázó és sok zöld terület. Csak ámultam...remélem a szatmári is ilyen színvonalú lesz, ha már 2 éve b..kodnak vele.

2012. június 10., vasárnap

Megérkeztünk

Vásárhelyre is!
A panzió nagyon kis barátságos ár-érték arányban teljesen megfelelő.
A vendéglő viszont az a tipikus román hely ami nagyon sérti az ízleshatárt, de az étel finom volt, ez szokvànyos itt.
Amúgy érdekes egy csomó ismerősöm idevalósi de csak most először vagyok itt :)) Első pillantásra olyan mint a többi erdélyi város szépen alakulgat de még mindig magán hordozza a múlt nyomait. Nagyon sok blokk és du nagyon sok ember éli kint az életét az utcán, Tordán leginkább a blokk előtt, ami valójában sztem közösség építő. Mindenki tud mindent a másikról, ami pozitív esetben jó is tud lenni... ez kicsit délies-balkáni beütés itt vagyis erre mondják azt, hogy mindig találkozol valakivel az úton akinek köszönni lehet és akkor már nem vagy egyedül :)) Ami még számomra is meglepő, hogy mennyire összegyűlnek a család tagjai egy-egy alkalom miatt. Persze ez vidéken hatványozódik.
Most tudatosul bennem, hogy a szatmáriak (tudományosabban partiumiak) igenis különböznek az erdélyitől! Mi valahogy külön tömböt alakítunk mint a székelyek beljébb! Nekünk természetesebb a magyarságunk ahogy a székelynek is megkérdőjelezhetetlen! De itt az erdélyiek (a kulturális mag) voltak leginkább inzultálva a magyarságuk miatt.

Sajnálom hogy Philipet Tordán hagytuk, mert hiányzik! Biztos szomorú, de persze ez így van rendjén :))
képek

2012. június 8., péntek

Úton

Igaz már rég vágyom rá, de nem Romániába...kimondottan fárasztó mindig ez az út! Asszem már nem érzem a gyökereket, oly régóta itt élek, hogy ezek az ismétlődő útak Erdélybe már csak nyűg a számomra!
Végre nyàr van és ezt sajnos mivel a légkondi elvan romolva hatványozottan érzem. Szegény Philipke is nagyokat liheg vagyis hűti magát.
Vizsgák nagyrésze még nincs kipipálva ilyenkor érzem magamon mennyire elodázós vagyok! Évfolyamtársaim nagy részén már túl vannak és ráadásul sikeresen. Nem tudom honnan annyi energia és idő másoknak?!
A házzal is még egy helyben toporgunk a munkálatok késtek megint egy ideig... istenem de jó lenne ha valaki milliókkal dobna meg!!!
Ráadásul már egyre erősebb a vágy, hogy birtokba vegyem :))
Ezen kívül nagyon jól alakulnak a dolgok a körülöttem. Barátaim élete is sínen van, K minden jel szerint szerelemre lelt :) kis E házikóba költöznek majdnem mellénk, nagy E kisbabát vár, J is gondolom jól elvan.
És végül is ez is kerekké teszi az én kis életemet. Nem szeretem a problémákat körülöttem, mert bárki aki közel kerül hozzám részese az életemnek...
Kicsi TamiBaba is szépen fejlődik, és nagyon szép kis kerek feje van :)) azért remélem ha kinő a haja nem lesz ennyire kiköpött apja.

Második keresztelőn veszünk részt 2 hét alatt. Múlt vasárnap történt meg q Vilikéé az e heti meg
Ennek örömére vettem egy Mangós cipőt ami az (fekete PepeJeans-sem mellett) egyik legszebb
Mindkettő református templomban és ilyenkor érzem mennyire a katolicizmus az én vallásom. Ceremóniabeli eltérések vannak és engem ez a szolid, száraz sok beszéd nem érint meg. Természetesen megértem a reformátusokat is hogy nekik meg a másik oldal idegen!!! De hát ezért van vallásszabadság már oly régóta :)))

2012. május 27., vasárnap

Pünkösd vasarnap

Hanyagolom a posztírást több okból kifolyólag... nem akarok sirankózos posztokat folyamatosan, mert hát annak nem sok értelme, meg ugye az ember szenvedése úgyis pillanatnyi és arra meg ott vannak a barátok hogy enyhítsék és a másik ha évek múlva vissza olvasom netán, ne szörnyülködjek magamon, hogy milyen negatív voltam.
Elérkezett a vizsgaidőszak és nem nagyon haladok vele... 2 letudva: 4,5 és egy bukta egyenlőre!!! Nehéz rákoncentrálnom, hogy nekem most időt kell erre szakítanom és nem mintha kevésbé érdekelne, mert amúgy tök érdekes kurzusaink vannak csak hát ez az időhiány... az hogy túl sokat dolgozom, mert kell a ház miatt a pénz és persze a ház dolgai is elvonják a figyelmemet. Tiszta üdítő érzés beülni a barátokkal sörözni egyet. Persze nem úgy ahogy a héten, mert azért hozzám képest ijesztő az adag. 5 L sör na az sok... és az az félelmetes, hogy most épp úton tartok Gyömrő felé és küzdök azzal a kérdéssel, hogy megigyak egy sört vagy ne!!! Már félelmem van...bár biztosan tudom magamról ez nálam társaságfüggő ;)
Szegény kutyám otthon maradt, mert ugye nem saját autóval megyek, hanem babásautóval és nem szeretném hogy Philipke szőrözése gondot okozna. D a háznál van így a szokásos módon hétvégén egyedül viszem! Holnap meg munka, D szintén házikó... szóval sokminden nem változik... de már nagyon várom, hogy készen legyünk és költözhessünk!!!
PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ

Áprilisi poszt

Ami csak úgy átsuhant felettem, mellettem... munkán kívül nem túl sok érdemleges történt velem! A ház épülget, de még messze vagyunk hogy bekoltozzunk talán úgy júliusra datálható :D
Ha az embernek nincs túl sok pénze ez már csak így megy. Dani minden hétvégén lent van ezért én a szerény hétvégeimet Philippel töltöm! Ez az a élettípus amire soha nem vágytam, egyforma hétköznap a hétvégével sehova nem mozdultunk ki, sok az összezördülés, pénzhiány minden ami ezzel jár. Gyűlölöm és nem bírom az árnyèkos oldalt és fogalmam sincs hogy mások honnan merítenek erőt a holnaphoz?!
Ilyenkor utálom is magam, mert látszólag semmi sírnivalóm nem lehetne... van munkám, párom, barátaim, házam de az életstílus amit most élek nekem túl szürke, tiúl egyhangú. Mivel akadozik a renoválás az én reszortom a lakberendezés várat magára. És így elmegy a kedv. Már oly gyorsan kitaláltam hogy mit szeretnék hogy most csak várok, várok... türelmetlen vagyok :))
Viszont beindult a babaprojekt körülöttem de ami nekem még nem aktuális, de körülöttem viszont potyognak a gyerekek... ez vegyes érzés mert egyrészt örülök nekik de egyrészt figyelmeztetések, hogy nekem is ideje rászánnom magam! Most érzem hogy tiktakolnak a hÁtam mögött! Egy nő súlyai amit ránk pakol a társadalom, huszonévesen kapcsolat, 30 évesen már házasság, ház, gyerek kipipálva... félek hogy nem hagyok magamnak időt hogy rákészüljek a vágyra, hogy anya akarok lenni. Miért baj az hogy biztonságban akarom tudni? Hogy erős bástyája akarok lenni???
Tami baba viszont megszületett és vírul!

2012. március 29., csütörtök

Márciusi vég

Mindjárt vége a hónapnak igazából nem is érzem a napok folyását, egyik nap még hétfő aztán szerda aztán már hétvége... fel van gyorsulva minden. A házátalakítás lassan de biztosan folyik szerencsére pénz még nem fogyott el :D remélem kitartunk a végéig. Viszont ez a projekt kiszív minden figyelmet, energiát belőlem... nincs shoppingolás, nincs mozizás, nincs semmi. Ez a hónap ilyen értelemben teljesen üres volt. Fura de nehéz visszaemlékeznem olyan időszakra mikor magamra semmit nem költöttem. Igaz a fizetési mérlegem sem azt mutatja, hogy megengedhetném magamnak, de reménykedjünk, hogy az ez-utáni turisták is fizetőképesebbek lesznek.
Szóval az életem csak úgy folyik, én vásárolok be, én fizetem a csekkeket, én pesztrálom philipet és a tanulást is egyenlőre hanyagolom pedig nem kellene, mert mindjárt itt a következő vizsgaidőszak Hubaival megint az élen!
D meg lent a háznál ás, csövet rak bont, épít! Fura időszak ez egy pár életében. Nem akarom elrontani, nem akarok elhidegülni a férjemtől. A vágyott dolog elérése kockázatos tényező, mert az út mi odavezetett más elvesztésével is járhat. Ezt valahol pontosabban fogalmazzák meg :))
Erre sajnos sok példa adódik, ha körbenéz az ember. Remélem végigvisszük a kis közös életünket, ha már ennyire belebonyolódtunk.
Kisnővérkém hamarosan bővíti a családot, kicsit fejetlenül, de hát ez az ő stílusa. Remélem minden rendben lesz ott is, kicsi lány érkezik a családban. Egyenlőre nem érzem, nem várom mint visszagondolva Grétit vártam, de csak azért, mert most az ő élete olyan idegen nekem. Most a kivonom magam mechanizmus működik nálam. De mert annyira befolyásolnak a körülmények és az igazságérzetem tombol... fura, hogy ez mennyire énem része kicsit még magam előtt is félelmetesen érzéketlennek tűnök. De az énemet nehéz megerőszakolnom. Másra meg pikk-pakk elbőgöm magam. Néha fájdalmasan szomorú az élet.


Születés

Bár a héten lett volna a kiírt időpont vagyis a 40-ik hét, de Dalma március 23-án megszületett 38+4 napra 2900 grammal és 47 cm-el. 400 gra...