Begubózás?!

a bejegyzéseim mennyisége nem tükrözi vissza a közelmúlti történéseket és a gondolataimat sem :) egyszerűen még mindig folyamatos időhiányban szenvedek. Meg hát amit ritkán csinálunk ahhoz ritkán is jön meg a kedvünk hozzá.

Meg mostanában sokmindent akarok és nem akarok. Olyan mintha mindig egyensúlyoznék egy peremen ( nem szakadékra gondoltam ) valahol lépek vagy nem lépek és sokszor vissza kettőt. Lelkileg, alkatomból kifolyólag mindig megtalálom a kiútat bár nem vagyok szakember, a leülepedett dolgok nem tudom mennyire károsak hosszú távon magamra és a környezetemre. Én remélem, hogy a helyzetet tudom kezelni. Viszont örülök, hogy szeretet vesz körül és azt hiszem ez mindenképp segít mindenkor és minden helyzetben. A többi meg valahogy megoldódik, ahogy lennie kell.

Megfigyeltem tavasszal kifelé figyelek és beruházok időt és pénzt. Mint a medvék kijövök a házból és egyből erőre kapok a kerti munkához, az utazáshoz, a kintlevéshez... ahogy közeledik a tél elkezdek megint befelé figyelni. Szeretem a környezetemet kényelmessé és szebbé tenni. Van egy rakás ötletem megint a belső térhez. Pénzem természetesen nincs :) de valahogy kialakul az majd....

pl szeretnék egy kerek étkezőasztalt ami megnagyobbítható, Ikeában van egy pont megfelelő méret 

és természetesen már szükségem lenne két fiókos szekrényre a hálóban 

          a kutyuknak végre kicseréltük a kanapéjukat és kaptak egy újat 

meg folytatódnia kell majd a könyvtárrésznek is, de ez még várat magára hogy közeledjünk a tetőtér beépítésének elkezdéséhez...

miért pont Ő?

Minimális spiritualitás van bennem. Hiszem, hogy bizonyos emberek nem véletlen találnak egymásra, hogy bizonyos emberek nem véletlen kerülnek be és ki az életünkbe. A guruk azt mondanák, hogy minden embertől tanulunk magunkról valamit már persze ha figyelünk. 

És levonjuk a konzekvenciát, hogy valakivel miért működik, miért nem vagy már miért nem. Fejlődünk és változunk. Lehet néha rossz irányba, de ha igazán figyelnénk magunkra soha nem arra mennénk. Én érzem most, hogy egy ponton mozgolódom mikor bármi megtörténhet egyik napról a másikra a rossz is meg a jó is. 

Néha úgy érzem, hogy már kívülről nézem magam mintha saját magam őrangyala lennék. Figyelem magam mikor rossz dolog történik velem és mikor jó. Elfogadtam, hogy nem vagyok teljesen szabad, így választottam. Eddig.

De egyre jobban elfogadom, hogy mint minden ember én is esendő vagyok. Nem tudom kézben tartani azt amit más nem akar. Az elengedés miatt, ami azt gondoljuk, hogy a másiknak teszünk jót közben meg irtóra kibaszunk nem csak magunkkal hanem a másik emberrel is.

Nincs olyan pont ahonnan ne lehetne felállni és továbbmenni. Számtalan bízonyiték egyes ember élete. Tudom, hogy nekem genetikámban benne van, hogy nem engedek. Ragaszkodom. Társhoz, baráthoz, munkához. Egyáltalán nem vagyok rugalmas és közben meg lelkem mélyén nagyon sokszor unalomba süllyedek, kihívás híján.
Érzem, hogy nem elég. Ezért van sokszor mehetnékem, ezért imádok utazni, ezért szeretek olvasni.  Mert kiszakadok.

                                   új kedvenc

Suli

Csak a szokásos, megint suliban vagyok. Fel kellett oldjam a passzív féléveim gyűjtését és folytatnom kell. Eddig a részig soha semmi bajom nincs vele. Mindig a vizsgák környékén kap el a pánik, hogy ezt nem akarom egy agysejtem sem képes megbirkózni a sok információval. És a megmérettetés. Pánikolok minden megmérettetéstől. Gyerekkoromban sem élveztem az ilyen közösségi játékokat ahol kiderül jobb vagy rosszabb vagy mint mások. Egyszerűen egyiket sem tudom kezelni. Nem élvezem, ha valakit legyőzők és azt sem ha más győz le. Nem kell a mérce egyszerűen irtózom mindenféle összehasonlítástól.  Nem vagyok versenyzős típus.

Biztos ez is egy defekt. Kompenzálásképp az irigység mértéke is kevesebb bennem. 

Tegnap a személyiségfejlesztés kurzuson elhangzott, hogy a visszajelzésekből tudjuk megismerni és fejleszteni a személyiségünket, szerintem meg a visszajelzések ritkán objektívek. Szűkebb és tágabb környezetünk nem ideális arra, hogy a visszejelzéseik maradéktalanul őszinték legyenek. 

Kipárnázottak. És én végül is szeretem ezt. Egyetlen ember van az életemben akinek hol így hol úgy reagálva végül is elnézem ezt. Az illető erős kritikai érzékkel rendelkezik, talán pont ezért tudom én elviselni. Mert már túl sok.

A többség nem szeretti a kritikai hangvételű beszélgetéseket. Mert hát hol a határ, és én honnan tudjam biztosan, hogy az én szemszögemből helyes?! Meglátásom szerint mindenkinek megvan a maga kis igazsága. Mások nem lehetnek a mi tükrünk. A saját tükrünk csak mi magunk lehetünk ehhez viszont az kell, hogy őszintén nézzünk szembe magunkkal, a hibákkal is és a jó tulajdonságainkkal is. Én hajlamos vagyok elfogadni magamban a hibákat és másokban is. Végül is így vagyunk egész. A mérték persze más. És ez teljesen egyedi megközelítés. Nekem belefér, neked nem. Neked belefér, nekem nem.

 Nem vagyok körülvéve tökéletes emberekkel. Mindenkinek megvan a maga kis defektjei, sérültek, de a közös bennük, hogy jó emberek. És nekem ez úgy látszik nagyon fontos.

Meg hát folyamatos változásban jó esetben fejlődésben vagyunk.

Péntek este

Általában péntek este iszonyú fáradt és antiszoc vagyok, a padon ülő sörözgetés teljesen megfelel a lelkiállapotomnak. Ma a lányokkal elindultunk a belvárosnak. Ami üdítő szokott lenni más napokon az fárasztóvá válik péntek este. Hangos zene, rengeteg ember. Ami elől pont menekülnék.

De a lényeg nekem, hogy jól éreztük magunkat és együtt voltunk. 

Ezek a pillanatok erősítik a kapcsolatokat. És minket is. 

A 2-ik kép a kedvencem.

Lopott pillanat

Mamma Mia!

Nemrég néztem újra a Mamma Mia c. filmet. Igazából a történet több mint giccs, de a fíling az frenetikus. Imádom Görögországot. Ha minden igaz kicsivel több mint egy hónap múlva ott fogom süttetni magam e tengerpartok egyikén. Lefkimiben lesz a szállásunk kicsit délre, de a tippek szerint könnyedén bejárhatjuk a szigetet. Én szeretném robogóval felfedezni ezt azt, de ugye nem csak rajtam múlik. Mindenesetre nagyon várom. Utoljára 10 évvel ezelőtt voltunk Krétán igazi nyaraláson. Tengerpart meg minden. Az olasz tengerpart nem vonz annyira, ott minden más ami rabul ejt.

Nincs annál kellemesebb érzés mint pihenni igazán. És erre ez az ország tökéletes. Drágának sem drága. Bárki aki hétvégente wellneskedni jár hazánkban két hétvégéből kihozza az árát. Vagy egy új telefon ára 2 fő egy heti nyaralása. Ami szerintem többet ér bármilyen kütyünél, de természetesen ez az én értékrendem. Mindenki máshogyan, másképp... 

Nyár van

Átléptünk az év második felébe. Tombol a nyár. Túlvan az ország egy hatalmas magyar foci drukkon a 2016-os EB-én. Ami szinte már nem is érdekes mióta kiestek a magyarok. 

Le a kalapom a fiúk előtt és bár mint mindig most is vannak fanyalgók, hogy szerencse meg ilyenek., de az ilyen szintű sportban mint az élet összes területén minden benne van. Jókor kell lenni jó helyen, erősnek kell lenni főleg fejben, és nem mindegy ki az ellenfél. De a fiúk felvették a kesztyűt és ez nagyon tetszett az ország nagyobb részének.

Szimpatikusan küzdöttek. Egy kis ország sikeréért. Egy közösségért. Meg persze a millió eurókért, de ha álmok vannak a pénz csak eszköz. Nem voltak tökéletesek, de az ember nem is az. Hibázik sokszor.

Nem vagyok és soha nem voltam sport fan. Nekem kifejezetten nem is a küzdés maga tetszik hanem az élmény amit adnak és éreznek. Hogy imádják.  Egyszerű hiszen ezen a szinten élveznek mindent ami hozzá tartozik. Az ember fejlődőképes. Ami nekünk kínszenvedés lenne, neki élete, napja része. Az egész, a mindennapos edzések. Hogy egész nap a labdát rúgja. Hogy minden nap a labda gurul a fejében. 

És ezt nagyon élvezi. Nem tudok azonosulni, hogy valaki egész életében"küzdjön" a sikerért, az életért. Hisz a végső pont mindenkinek ott van. És az ilyen emberek nem mindig a legboldogabbak. Sőt.

Mert meglehet nem az ő útja. Nem hiszem, hogy valaki legjobb lehet, ha csak küzd. Akkor nincs a helyén. Jó lehet, de legjobb soha nem. Mert amit kínszenvedéssel belerakunk, hangya módon szorgoskodunk, elérhetünk egy bizonyos szintet, de valamit útközben biztos elveszítünk. Önmagunkat, az élményeket, a pillanatot. Valami fontosat biztos.

Ahogy egy szerelemért se küzdhetünk végsőkig, mert bizonyos dolgok a helyükön, természetesen kell létezzenek. A házasságok azért törékenyebbek a modern időkben, mert felismerik az emberek nem muszáj kitartani. Hazugságban, csalódásban, szeretetlenségben. Hogy mindenkinek az élete többet ér annál, hogy az egész életét olyan ember mellett töltse le aki nem tudja már szeretni. És nem hiszem, hogy boldogtalanabbak a mai harmincasok. Sodródnak persze, de nagyjából azt csinálnak amit akarnak, amit szeretnek. Több élménnyel, több kudarccal, több partnerrel, több baráttal. 

Anyám korabeliek végigszenvedték nagy átlagban a házasságukat. Az utána következő generáció gyerekek születése után elhagyatva 30 évesen pislogtak, hogy most akkor ők már anyák, asszonyok és hol a férfi?! A mai 30-asok szeretnek, ha nem, továbblépnek. 

A gyerek már nem azért jön, mert a házasság után jön a csináljunk gyerekeket, mert ez a lényege  hanem mert tényleg vágynak rá. Általában már saját egzisztenciával. Élvezik az életet. Természetesen minden nő a hercegével tenné a lelkitársával, de ha nincs herceg jó egy barát, egy partner is. 

Hiszen egy közösség tagja vagyunk. Mindenki valamiért belépett az életünkbe. A vonzódás tudat alatt működik. Ha könyveket olvas az ember rájön mennyire színes, komplex, buktatókkal, élettel teli az élet, az ember élete. Hogy nemcsak hercegek és hercegnők léteznek, hogy az ember érzései változnak, hogy minden élet egy csoda és nyitottnak és elfogadónak kell lenni mindenkivel és minden helyzettel.
A bezárkózás fél életünket megbénítja. Szerintem.

Időcsúsza

Énem viaskodik. Akinek nincs rengeteg ideje, mármint 24 órából 24 órája szabad és kötetlen az elég nehezen tudja összeegyeztetni az idejét az érdeklődési körével.
Ez a hetem szabályosan full volt. Hétfő kocsma, szerda fodrászat, csütörtök kocsma, péntek shopping, szombat szülinapi parti.

Közben bebringáztam reggel-este a váciba. Közben eldöntöttem, hogy futni fogok heti 3 napot és esténként olvasom a kölcsön kapott könyvet amit reményeim szerint ki kellett olvassam a héten.
Ez a kettó nem sikerült. Vasárnap futottam utoljára, a könyvből meg 80 oldalt olvastam a héten.
Szóval sírok megint, nincs időm. Nincs időm egyszerre munkára, sportra, barátokra, elmém csiszolására, házastársi kapcsolat ápolására... túl rövid nekem a 24 óra. Vagy túl sokat dolgozom mert túl sok más igényem van a munkán kívül.
És visszatérve a legfontosabb dologra, házastársi kapcsolat... az élet úgy elvesz ahogy ad.
Ahogy adta a vágyat, hogy eleinte minden percedet vele töltsd szép lassan kiszorítja minden más. Hisz ő ott van, otthon. Egymás mellett aludhatunk. Jelen esetemben a férjemmel töltöm a legkevesebb időt éber állapotban. És érzem, hogy nem jó. Hogy több idő kell mert leszokunk egymásról.
Van egy fotó. Ami számomra megtestesíti a párkapcsolat lényegét. Hogy ennek a fotónak minden mozzanatára szüksége van egy párnak.
Szeretet, idő, odafigyelés, tisztelet, érték