2018. március 26., hétfő

Napló

Nagyon sok cuccunk még kint hever a nyári konyhában, főleg a ruháim amit a terhességem miatt nem hordtam és cipőim meg ez az. Nemrég valamit kerestem és kezembe akadt a naplóm. Ami már 18 éves :D hihetetlen mindig ez a tény, hogy telik az idő. 2000-ben kezdtem írni, az első bejegyzés január 7-én írtam. 20 éves voltam. Amikor még saját porszívónk sem volt, kölcsönkértünk egyet, de már terveztem, hogy miket kell venni az albérletbe...
Igaz az utóbbi 10 évben minimális bejegyzést tettem, egyrészt ugye itt a blogom, másrészt meg elfelejtkezem róla. 
De a fontosabb történéseket természetesen beleírtam. Annyira örültem neki. 
Az előző beírás akkor volt amikor megkaptuk a ház kulcsait 2012. 02. 25. Beleolvasva korábbi bejegyzésekbe az ember rácsodálkozik, hogy jééé mennyi minden változott és mennyire változik az ember. Ezért is örülök, hogy itt van ez a blog nekem már pár éve. Mindig írtam naplót, jó kiírni dolgokat. Őszintén. Természetesen ez a blog nem tudja megmutatni teljesen az érzéseimet és gondolataimat mert nem napló. Valamennyire nyilvános. De arra meg ott a jó kis öreg napló. Még sok oldal üres benne.



2018. március 22., csütörtök

Vágy

Elutazni. Folyamatosan visszatérő szó ez nálam. Olyan mint a drog, szabadságot jelent. Nálam nincs más fűggőség, kivéve a cipő és kabát vásárlás mániámat. Vagy az otthonom szépítése. De tudom és próbálom kezelni, mert ez csak pillanatnyi örömforrás. Volt időszak, hogy könyveket vettem. Amit mutat is a könyvespolcom, mert az olvasással is átéltem bizonyos szabadságot. Ahogy szeretem a jó filmeket. Mert távokat mutat, tágítja a gondolkodásomat. 
Nem csak én vagyok a világon. 
Nem dohányzom, nem iszom, nem drogozom. Nem így akarom jobban érezni magam. Talán a vásárlás örömet okoz, mindegy hogy bútor vagy divatcikk, de az igazi kikapcsolódás nekem az utazás. Mindegy hova. Ahova a lehetőségem engedi.
Nem tudom ez reális vagy csak az én agyszüleményem, de mintha az emberek bizonyos rétege folyamatosan utazna. Legalábbis az insta világa ezt mutatja. És nem ám Európa. Nagy divat lett a Föld egzotikus tájaira utazni. Ami tudjuk nem 2 fillér. Az egyetlen dolog amit tudok irigyelni az emberektől az az efajta idő és anyagi szabadság. És tudom értékelni, hogy erre áldoznak. Aki meg megteheti és nem teszi az az ő szegénységi bízonyítványa. Mert nem tudom elfogadni azt a nézetet, hogy jó a 4 fal közt élni a saját kis makrókörnyezetben. Mert bizonított tény, hogy fásulttá tesz.  Ez mindenhova levan írva. Fásulttá teszi az embert magát, az életét, a kapcsolatát. Ingerek nélkül minden csak vegetálás. Telik az idő, gyarapodik a vagyon, de a múlt üres. Mit csináltál tavaly nyáron? Mit csináltál előtte nyáron? Ugyanazt. Mi volt 5 éve nyáron? Ugyanaz. Mármint nem, mert több pénz van van, új dolgok kerültek a házba... új autó, fürdőcsere, festés, új konyhabútor... stb. Szánalmas. És letelik az élet a 4 fal közt, hogy egyik nap olyan mint a másik. Minek kiszakadni? Pénzbe kerül. Sok pénzbe, én tudom. De több is leszek tőle. Nem a vagyonom, hanem az elmém, a szívem. Nem vagyunk növények akit elástak egy helyre és ott növögetünk, gyarapodunk néha lassabban, néha gyorsabban. Néha kiszárad aztán újra nekiveselkedik az életnek. Tapossa a malmát. Legtöbb ember így is hal meg, több a pénze de igazából üres volt minden. Mennyi mindenről maradt le. Az életünk nem egy kitervelt terv, lehetőségek és véletlenek történések követik egymást és mi meg megpróbálunk elevezni benne a végső célig. Mert hát az biztos, hogy egyszer vége lesz. Mindenki odakerül, ki fiatalon ki öregen. Ezt az egy időpontot senkinek sem kiváltsága terv szerint alakítani (kivéve az öngyilkosság) és megúszni. Én az a típusú ember vagyok aki jól akarja érezni magát. Semmi sem félelemkeltőbb számomra a magánynál, a depressziónál és az hogy üres az életem. Természetesen ez az én gondolkodásom, ahogy ez az én blogom, így az én jogom a véleményemet  leírni :D különbözően gondolkodunk és a prioritások mindenkinél mások.  Attól még nem helyeslem. De ezt minden felvilágosult ember tisztában van, hiszen nem vagyunk ösztönlények. Az intelligens, olvasott ember sokmindent átgondol és tudja, hogy mi mit okoz. Kell a szeretet, a család, a munka, a hasznosság érzése, kell az anyagi gyarapodás, kell a biztonság, a visszafogott életmód, néha a lemondás, kell az öröm, kell a vágy, kellenek a barátok, kell a kiszakadás, a szabadság. Kell a kiegyensúlyozottság. 
Boldognak lenni jó. De tenni kell érte. És ez nem mindig másvalakit jelent vagy azt hogy birtoklunk valamit. 
Ezt próbálom majd Szonja értékrendébe is beültetni. Hogy becsülje és szeresse az életét és másét is. 
A legkevesebbet ártani másoknak. A szeretet meg úgyis áramlik. Aki szereti önmagát azt más is szeret és ő is szeret mást. Az elégedettség, boldogság vonzó tulajdonság. 

2018. március 17., szombat

Étkezés

A szoptatás miatt levan redukálva, hogy mit ehetek. A vegaságom miatt a húsok kizárva a baba miatt egy rakás K betűs zöldség és hüvelyesek. Egy rakás fehérje forrás. A védőnő Szonja hasfájása miatt tanácsolta, hogy hagyjam el a tejtermékeket és a tojást is egy hétig. Mert kevés baba tudja megemészteni a laktózt és ezért is fáj a poci. Megjegyzem az anyatejben is van. Nem tudom a tápszeres babák, hogy állnak, de nagyon örülök, hogy csak anyatejes baba Szonja. Minnél későbbig kapja csak az immunerősitőt és ne mesterséges termékeken éljen ilyen fiatalon. Megbízhatatlan, hogy mennyi mérget viszünk be a szervezetünkbe, mert nem ismerjük a forrást ahol ezeket a kész termékeket készítik. Nemrég kellett visszahívjanak egy bizonyos márkájú tápszert mert nagyon nem felelt meg az ellenőrzés során. Szóval egy ilyen pici emberke szervezetét nem akarnám mérgezni, de persze enni kell, ha nincs más megoldás marad a tápszer.
Visszatérve: mivel a szabad időm eléggé kevés így az étkezéseim is gyorsak most és sokszor eszünk félkész termékeket. Mint pl mirelit zöldségfasírt és pizza, humusz... és ezek sokba is kerülnek. Kihasználják a ritka piacot. Míg a hústermékeknél ott szakítanak sokat, hogy minnél olcsóbban fájon az embereknek pl a disznóhús áfa levitele addig az egészséges élelmiszerek pl zöldség, gyümölcs... irtó drága a magyar pénztárcáknak. Szinte pénz kérdése egészségesen élni. Ezt persze csak úgy lehet kiküszöbölni, hogy nem magyar mintára nem zabálunk. Az étkezés főleg bizonyos kor után nem élvezet kell legyen. Vagy igen de annak súlyos ára van. Az igazán jó éttermekben az adagok minimálisak, ahogy az olasz, japán,  francia emberek esznek. Minimálisat. A magyar egészségügyi állapotot nézzük katasztrófális ezért le is kellene szakadni arról a beidegződésről, hogy húst hússal kell enni és lakodalmas mennyiséget. Bizonyított tény, hogy a mindennapos húsevés árt a szervezetnek. Ezek az állatok borzalmas körülmények között élnek, daganatosak és tele vannak 
tömve  antibiotikummal. A daganatos részt kivágják a beteg állatból, a többi részét meg az emberek elé rakják mindenféle formában. Nem beszélve az ökológiai katasztrófáról amit okoznak. De ez is mint bizonyos más iparok bizonyos emberek vagyonát gyarapítja. Természetesen a zöldségek és gyümölcsök is mérgezettek már, de az húst evő ember ugye ezt is eszi. Én morális okokból vagyok leginkább vega, de persze a sok ebben a témában olvasásom is ráébresztett, hogy ezt a szervezetemért is teszem nem csak a lelkiismeretemért. Nekem minden vágóhíd Auswitz. Van ez az új magyar film amit idén Oscar díjra is jelöltek és pont emiatt nem tudom megnézni, mert egy vágóhíd a központi hely. 
Nemrég bent jártam Szonjával Szegeden kettecskén plázázni. Libriben vettünk egy könyvet Bede Anna Vega Budapest a címe. Nagyon sok érdekes dolgot mondanak ezek az emberek. Sokan közülük amúgy nem teljesen vegák mert halat esznek, de most olvasva ezt a könyvet is rájövök, hogy a vegaság nem a buta emberek étkezési kultúrája. Hanem akik gondolkodnak is. És érzékenyek a világi történésekre, vagyis intelligens emberek köre.
Akik nem önző módon élik a mindennapjaikat, nem önmaguk körül forog minden gondolatuk. Mim van és mit tudok megszerezni. Tudnak élni és élni hagyni. Kiváncsiak a világra. Másokra.  Mert mindenki fontos aki lélegzik és érez. Nálunk ezért családtagok az állatok is. Mindenkivel történnek jó és rossz dolgok. Senki sem kivétel. De magunkat mi tisztíthatjuk meg, mert a karma működik. Minden valamiért van. Legalábbis nekem ez a hitvallásom. Hiszek egy jobb világban,  kell léteznie. 

Napi rutin

Ezt a posztot már elkezdtem írni, de a mindennapos teendőim ritkán engedik meg, hogy együltömben be is fejezzem.
Szonja 4400 gr, én 59,5 kiló

Sokat olvasok erről, hogy mennyire jót tesz, ha következetesen tartjuk magunkat egy bizonyos napi rutinhoz. A gyereknek biztonságérzetet ad az anyának megnyugvást, mert betudja osztani a napot ha tudja, hogy mikor mi következik. Csak hát a babák nem robotok akiket beprogramálunk. Azt nem tudom, hogy gondolkodnak e de érezni mindenképp éreznek. Szonjának különleges szenzorai vannak, ha arról van szó, hogy lefektetném aludni és én nem vagyok testközelben. De már akkor működésbe lépnek mikor csak szándékomban van letenni, ha szerencsém van 5 percig bírja. És nehéz egy ilyen pici kis lény sírása még ha tudja is az ember, hogy manipulatív és igazából semmi rossz nem történik vele.
Nemrég olvastam egy idevágó cikket, hogy milyen bonyolultan nehéz is egy kisanyuka élete. Bonyolúltan nehéz, mert egész napos elfoglaltság és közben imádod és a világ legfontosabb emberéről kell gondoskodnod, de néha nyugodtságra és lazulásra vágynál. Ezt sokan nem értik meg, mert szerintük ez természetes ez az anyuka dolga meg hogy legalább van gyerek, stb... Amúgy meg valószínüleg ez baba  vérmérsékletétől is függ, én speciel nyugodt baba voltam, az a baba aki ad az anyukának szabad perceket, tehát könnyebb volt velem mint a tesvéremmel pl.
Mindennek a titka, ha van segítség a pároknak. Az hazudik aki tagadja, hogy nincs szülés utáni depresszió. Sokan nem vesznek tudomást róla, sokan szenvednek tőle, sokan meg megpróbálnak túljutni. Nekem már az apa esti segítsége is felüdülés, de legjobb lenne egy nagymama aki néha nap átveszi tőlem a felügyeletet. Hogy lélegezzek, hogy legyek úgy kis időt, hogy nem azt figyelem mikor sír fel vagy hogy karomban van... muszáj ezt kimondanom, hogy tudatosuljon bennem is, hogy nem mert rossz, hanyag anya vagyok hanem ember is. A 24 órás szolgálat bármilyen imádatos is az alany, fárasztó és az embert leegyszerűsíti aztán leépíti, de csinálja mert csinálnia kell ezt diktálja a szeretet, a lelkiismerete, a kötelessége. Persze szó se lehet arról, hogy én ezt másra bíznám hiszen bármilyen kecsegtető anyagi ajánlatot kapnék nem vállalnám. Nem tudom elképzelni, hogy én távol legyek 8 órát tőle. 
Viszont kell a kizökkenés, ahogy minden munkahelyen jár a szabadság... e nélkül az ember agya és lelke hosszú távon szerintem meghibásodik. Az élet célja nem egy-két dologgal foglalkozni, különböző ingerek kellenek, hogy egészségesek maradjunk. Nagyon szeretnék ebben is középúton maradni. 
De eléggé egyedül vagyok itt. Nem mintha Pesten nem lennék, talán talán hétvégén több vendégem lenne ami nem biztos, hogy az akkor hiányzik. A hétköznapok a nehezek. Mikor minden egyforma. Minden nap. És igen a baba fejlődése, megnyilvánulásai feldobják a napot, de mi haszna ha csak te látod és nem tudod megosztani senkivel. Én sorozatnézéssel, kis olvasással és hogy őt fotózom próbálom a napjaimat színesíteni. És végre sétával. Végre valahára vége a télnek és melegszik az idő.
Ilyenkor a terasz és a kert nagy ajándék egy kisgyerekes családnak.

2018. március 1., csütörtök

2-ik hónap

4,060 g Szonja, 53 centi  - én 60,5 kiló
Fejlődünk, haladunk az ő súlyával, az enyém meg úgy néz ki stabilan fixálódik. Kb mint a pocakom, ahogy megörültem, hogy milyen szépen lement, hát kb most is úgyanúgy néz ki. Nem tudom, hogy fogynak le még jobban az anyukák, hogy még vékonyabbak is lesznek pár hónap alatt... úgy látszik én nem az a típus vagyok. Bár az az igazság annyira nem is zavar még, mivel amitől tartottam, hogy a farmereim nem jönnek rám ez nem jött be, bár igaz azért kissé szűköcskék. Na mindegy ha 30 évesen elviseltem magamat ennyi kilósan közel 39 évesen is elfogom. Egy ideig.
Nagyon vártam a 6 hetes kontrollt, sajnos a doki elvolt utazva így ráhúzódott még egy hét. Nem tudtam mire számítsak mert ugye még nem szültem és mások körülöttem sem beszéltek erről.
De amúgy minden rendben zajlott, fél év múlva rákszűrésre visszavár.
Az anyaságom megélése érdekes érzés. Egyszerre vagyok határtalan boldog, de néha elkap egy szomorú érzés, hogy elég leszek én ennek a kicsi embernek??!! Néha érzem, hogy nagyon megváltozott az életünk, néha meg azt, hogy így természetes minden ahogy van, mintha mindig is ez az állapot lett volna. Ami megerősitett, hogy igazam volt. Egy nő elsődlegesen magának szül, a férfiak nagy része ebben nem tud olyan intenzitással részt venni. És az ember élete megváltozik.
Ők jobb esetben nem érzik annyira nagyon a változást vagy rossz esetben nagyon érzik és akkor elmenekülnek. Persze a kivétel erősíti a szabályt. Nem degradálni akarom őket, hiszen vannak ilyenek meg olyanok is köztük inkább általánosságban ez jellemző rájuk.
Mint ahogy mi nők is. Ha gyermekünk születik leszűkül a világunk egy kicsit, gondolom ez így van rendjén. Sajnos én, számomra egyik legrosszabb évszakban szültem bár mondjuk a november még rosszabb lett volna, mert nekem a március a tökéletes hónap erre :D , mert a tél közepén bezárva lenni oly sok időt  maga a börtön. Legalábbis néha nagyon ezt érzem. Persze tudom, hogy ez egy kivételes időszak a nőnek, de én akkor is hiányolom azt a kötetlen jövés-menést és erre várnom kell még most is egy kicsit.
A napjaim nagyjából  úgyanúgy telnek,  együtt vagyunk sülve-főve. Ő az a baba aki még nem akar leválni érezni akar mindenáron valakit. Most is úgy gépelek, hogy hordozón rajtam van és édesdeden alszik.
Tegnap megvolt a 2 hónapos státuszvizsgálat és a kötelező aktuális oltások. Most nem kapott fakultatívan más oltásokat. Sokat gondolkoztam ezen, hogy a rota vírus elleni oltást beadassam neki, mert én alapvetően oltáspárti vagyok, de ahogy az emberek többsége én is túl hatástalanannak tartottam az árához képest. Mert így eléggé lehúzás. Sokat olvastam a neten és meg is kérdeztük ismerősöket, környezetünkben senki nem adatta be. Majd eldől, hogy megbánjuk e vagy nem. Gyakorlatilag az győzött meg, hogy mire közösségbe megy addigra az oltás hatóereje sokat veszít magyarán már nem is védi és az 50 fajból 2 alfajra jó. Szóval ez meg eléggé lehúzós, mert az ára kb 45 ezer. Meg aztán most lett bukós  Szonja így lehet, hogy ki is jön belőle mert ez szájon át adható. Meg hát a mellékhatások. Tegnapi napom is azzal telt, hogy végigizgúltam hogy vajon hogy viseli majd.
Enyhe hőemelkedése van eddig, de a közérzete teljesen átlagos. Talán a nyűgössége mélyebb.
Sorozatfüggő lettem, mi mást is csinálnék a kanapén dekkolva a babával aki rajtam alszik. 4-et is nézek párhuzamosan. Netflix, HBOGo... de ez sem jobb azoknál akik mondjuk az rtl klubon nézik
Ezért döntöttem, hogy inkább újra rászokok az olvasásra. Nem akarok teljesen elhülyülni... rendeltem is 2 könyvet... de azt még nem tudom, hogy fogom kivitelezni az olvasást. Bámulni a képernyőt könnyebbnek tűnik. Ami sosem volt jellemző rám, hogy olvasatlan könyv sorakozzon a polcon, de már van pár darab belőle




2018. január 21., vasárnap

3-ik hét, 3050 gr, 60.4 kiló

Már csak megszokásból is :D igazából az én súlyom nem igazán fontos. Erre számítottam. Jól saccoltam, hogy a 15-17 kilót fogok hízni és szüléssel le is megy vagy 10 kiló. Tőlem függetlenül ez be is következett. Amire viszont nagyon büszke vagyok és mindenki dícsér az Szonja növekedési súlya. Kedden volt 2 hete, hogy kijöttünk 2420 gr-mal és már felmentünk 3050-re. Kizárólag anyatejjel és mindenféle magzatvitamin nélkül. Csak a szokásost szedem kálcium, magnézium, C vitamin és néha vas. Azért néha, mert a leletemen még a védőnő is csodálkozott, hogy ilyen jó a vasértékem terhesség végén, mert mondta, hogy ilyenkor már nagyon lemerülőben szoktak lenni a kismamák.
Amúgy féltem kicsit mikor kijöttünk mert lelkünkre kötötték, hogy a babának híznia kell, és aki ismer tudja, hogy vegetáriánus étkezést viszünk így sokan azon a véleményen voltak, hogy a kicsi súlya is összefüggött ezzel, holott ezt semmi nem támasztja alá csak a begyöpesedett gondolat, hogy húsevéssel lehet csak élni és jóllakni. Ma voltunk dokinéninél rutin ellenőrzés és minden ok volt. Ennél jobbat nem is hallhat a kismama. A hasfájásra probiotikumos cuccot írt fel, dokinéni szerint sokat fog segíteni. Érdekes magamat megfigyelni, hogy válok napról napra tényleg anyává. Nem gondolom, hogy ez rögtön történik ahogy teherbeesik a nő és akkor sem ahogy megszületik a baba. Napról napra válik részemé ez a kisember. Ahogy figyelem őt, az igényeit, a vérmérsékletét. És az anyaság alakul bennem, fejlődik. Nem vitás mindennél jobban szeretem őt és mindennél jobban szeretném, hogy boldog és kiegyensúlyozott legyen. Szeretném okosan de szívvel és lélekkel nevelni. Nem hiszek a teljesitményorientált életvitelben valahol félúton állok, hogy szeretném őt terelgetni, támogatni de csak abban amiben ő ki tud teljesedni. Nem barátnője akarok lenni, de nem csak az anyja. Életsegítője, hogy ott legyek minden fontosabb lépésénél. Én túl korán lettem önálló, úgymond hirtelen csöppentem a mélyvízbe és ez visszalépést jelentett az anyukámmal való kapcsolatomban. 
Én döntöttem mindenről 18 éves korom óta úgy hogy az a háttér amit hátra hagytam túl messze volt, hogy támogatást nyújtson. Így elszoktam attól, hogy van szülőm abban az értelemben, hogy néha csak úgy elengedjem magam, a felelősséget hiszen én valakinek a gyereke vagyok. Szeretném, ha Szonja  mindvégig érezze ezt a szoros köteléket. Szeretném, hogy tudatosuljon benne, hibázni emberi dolog és nem kell tökéletesnek lennie, és hogy a kiegyensúlyozottság az egyik legfontosabb része az életformának. Hogy nem kell mindenen stresszelni, ha nem úgy alakul, mert mindig lesz valahogy, hogy senkinek nincs joga  kritizálni vagy kihasználni, hogy jó embernek lenni jó, és megtenni mindent azért, hogy boldogan és egészségesen éljen. Természetesen nem én fogom formálni őt, hiszen ő egy hozott anyag, saját egyéniséggel és vérmérséklettel fog rendelkezni én legfeljebb finomithatom vagy erősíthetem.
Aztán a többi majd alakul.

2018. január 11., csütörtök

Összesítés 2017 vége

Sokminden történt legutóbbi bejegyzésem óta, mert tényleg nem sok üres időm volt, hogy dobjak ide egy bejegyzést. 
Kezdem azzal, hogy két héttel korábban megszületett kicsi lányunk Suba Szonja 2017.12.29-én 2510 gr és 47 cm-el. Rendes szülés volt kb. 4 óra alatt meg is volt a drága. A fájdalmat felesleges itt taglalnom legyen elég annyi, hogy örülök, hogy túl vagyok rajta mert ennél nagyobb fájdalom nemigen történt az életemben. És hogy most biztos nem szülnék egyhamar, semmi pénzért. De igen megérte. Olyan kincset kaptunk ami felér mindennel és elhomályosít minden mást. Mint ahogy az is tény, hogy az ember értékrendje, élete egycsapásra megváltozik egy gyerek vállalásával. 
A múlt év eseményei olyan gyorsasággal pörögtek, hogy nem győztem kapkodni a fejem. Sokszor leírtam: mindent elértem,-ünk amit akartunk. Nem tudom, hogy lesz e valaha ilyen szerencsés évünk.
Ahogy Szonja is tudta, hogy még 2017-ben meg kell születnie így tett egy koronát erre a sikeres évre.
Csak reménykedünk, hogy hasonlóan fog folytatódni, de úgy érzem mi már életünk legnagyobb kincsét megkaptuk. Bár közhelyesen hangzik, de tényleg van akit jobban szerethet az ember saját magánál is. Bár nem könnyű, kezdve a szüléstől, az éjszakázás nehézségei, kitalálni, hogy miért sír, mire van szüksége... de azt hiszem ez édes teher.



A házunk alakulgat. Aznap mikor szülni mentem a festők még nagyban dolgoztak a szobákon. A festékes vödrök és kosz uralta a szobákat. Szegény D-nek kellett 2 nap alatt kitakarítania és összerakni a dolgokat, hogy babafogadóképes legyen a ház. Mert ugye a védőnő is másnap már jött megnézni a körülményeket. Nagyon ügyes volt le a kalappal előtte.
Bár még messze nem vagyunk készen. De már alakulgat. A könyveket csak úgy feldobáltam majd később rendszerezem kicsit őket. 






Születés

Bár a héten lett volna a kiírt időpont vagyis a 40-ik hét, de Dalma március 23-án megszületett 38+4 napra 2900 grammal és 47 cm-el. 400 gra...